Idén a havazás kapcsán felmerült mentesítési feladatok eddig hárommilliárd forintot emésztettek fel, s ezzel kiürült a közlekedési tárca útfejlesztési célelőirányzatának ilyen célra rendelkezésre álló kerete - jelentette be Kovács Ferenc, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) államtitkára. A tárca azt kéri a kormánytól, hogy a központi költségvetés általános tartalékából további milliárdokat biztosítson ezekre a feladatokra.
Az eddig elköltött pénzből január 2-a és 13-a között 1,7 milliárd forintot, a február 4-i havazás miatt pedig eddig 1,5-1,7 milliárd forintot fordítottak a közlekedési problémák enyhítésére. A tárca tulajdonában lévő 19 megyei közútkezelő szervezet műszakonként másfél ezer géppel és 1800 fővel vett részt az elhárítási munkákban, naponta átlagosan 3,5 ezer tonna sót használtak fel - mondta Kovács. A vasútnál az elhárítási munkák napi költsége 50 millió forint. A folyamatos légi forgalom fenntartása naponta 15 millió forintot emészt fel. A havazás eddig nem okozott fennakadást az ország energiaellátásában - emelte ki az államtitkár.
