A fizetési mérlegben október végén az idegenforgalom soron 1,659 milliárd euró többlet mutatkozott, ez 33,2 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszaki 2,503 milliárd eurótól. Az év végén várhatóan megmarad a tavalyi és az idei mérleg közötti mintegy 30 százalékos visszaesés - mondta lapunknak Zsoldos István, a CA-IB elemzője. Idegenforgalmi szempontból a 2002-es év már „lement”, nagy változásokra nem lehet számítani december végéig. Az elemző jövőre enyhe növekedést vár, akárcsak Detrekői László, a CIB Securities elemzője. Detrekői a jövő évi enyhe növekedést alapvetően a balatoni szezon alakulásától teszi függővé. Az elemző idén 1,95 milliárd euró szufficitre számít, míg 2003-ban ez valamivel kétmilliárd fölé mehet.
A forint árfolyamának jelenlegi színvonala a beutaztatási ágazatra kifejezetten hátrányosan hat, amit messze nem képes ellensúlyozni a kiutaztatás bővülése - mondta lapunknak Molnár Gabriella, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. A piacon már így is nagyon kevés az olyan iroda, amelyik mindkét irányba utaztat, ráadásul a külföldi utak árai a forint erősödésével elvileg valóban csökkenhetnének, ám a közlekedés - ezen belül főként a repülés - olyan ütemben drágul, hogy nem lehet alacsonyabb áron kínálni az utazásokat. Egyedül a saját szervezésű utazásokon lehet szert tenni némi árfolyamnyereségre.
A beutaztató irodák előtt két lehetőség van: vagy árat emelnek, vagy szűkül - esetleg elvész - az árrésük. Molnár szerint 10-15 százalékos áremelés lenne szükséges ahhoz, hogy ne vesszen el a társaságok árrése, ezt viszont messze nem tolerálják a beutazást szervező külföldi partnerek, akik legfeljebb 2-3 százalékot viselnének el. Emiatt komoly versenyhátrányba kerülhet a magyar turizmus, a beutaztatók ugyanis roppant árérzékenyek. A közelmúltban több megrendeléstől is elestek magyarországi irodák, amelyek portugál, török, máltai, spanyol vetélytársakkal szemben maradtak alul az ágazat konferencia-, illetve incentive-szegmensében.
M. Cs.
