Az idegenforgalom bevételei 2003-ban 6 százalékkal emelkednek a Magyar Turizmus Rt. jövő évi marketingterve szerint - mondta Somogyi Zoltán, a társaság igazgatóságának elnöke tegnap sajtótájékoztatón. A magyarországi idegenforgalom neuralgikus pontjának számító belföldi turizmus növekedését - a vendégéjszakák alapján - ugyancsak 6 százalékra teszik, a külföldiek pedig várhatóan 2 százalékkal több éjszakát töltenek az országban. A Magyarországra érkező külföldi vendégek számát 1,5 százalékkal, míg a belföldiekét 5 százalékkal szeretnék növelni marketingtevékenységükkel.
A társaság költségvetése jövőre 9 milliárd forint, ebből 7 milliárdot fordítanak marketingre és 2 milliárdot emészt fel a működés. A marketingtervben válságkezelő programot fogalmaztak meg, erre 300 millió forintot különítenek el. Budapest idegenforgalmi marketingprogramjára a terv alapján 100 millió forintot különítenek el és hasonló összeget várnak a fővárosi önkormányzattól.
A Magyar Nemzeti Bank tegnap közzétett októberi folyó fizetési mérlege szerint a tizedik hónapban 282 millió eurót tettek ki az ágazat bevételei, ami 102 millióval kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadások 108 millió eurót értek el, ez lényegében megegyezik a tavaly októberivel. Az első tíz hónapban az ágazat mérlege 1,659 milliárd euró többletet mutat, tavaly ez 2,503 milliárd volt.
(NAPI)
