Az első háromnegyed év folyamatai alapján az idei külkereskedelmi szaldó mindenképpen jobb lesz a korábban vártnál. Major vélekedése szerint az év végéig hozzávetőleg félmilliárd euróval javul a mérleg 2001-hez képest, és a hiány nem lesz nagyobb 3,0-3,1 milliárd eurónál. Az év egészére a helyettes államtitkár a kivitelben 5-7, a behozatalban pedig 4-5 százalékos növekedésre számít. A január-szeptemberi időszakban elért 7,1 százalékos kiviteli többletből az ipari termékek 7,9 százalékos növekedést vállaltak, ami a termelés élénkülését mutatja.
A régebben sikertörténetnek számító bérmunka viszont, úgy tűnik, Magyarországon végérvényesen megadja magát. Az egész évben gyengélkedő és stabilan lassuló, illetve visszaeső bérmunkaexport részesedése szeptember végére 10 százalék alá süllyedt, értéke az egy évvel korábbihoz képest 400 millió euróval csökkent. A vámterületi export az átlagosnál lényegesen lassabban, 3,7 százalékkal bővült, a kivitelen belüli aránya pedig 2 százalékponttal, 43 százalékra esett.
(NAPI)
