A korábbi ígéretek betartása és az október önkormányzati választások miatt folytatódik az állami kiadások növekedése a magyar gazdaságban - állapítja meg a Credit Suisse First Boston negyedéves makrogazdasági jelentése. Az államháztartási deficit az uniós metodika szerint számolva 2001-ben még 4,1 százalék volt, 2002-ben azonban elérheti a 7,3 százalékot is. Ez pedig komoly problémákat okozhat a 3 százalékos EMU-kritériumot teljesíteni akaró ország számára. A csatlakozási népszavazással összefüggő politikai nézeteltérések miatt is nehézségekkel kell szembenéznie a kormányzatnak.
Nagy kérdés, mennyire teljesíthető az a vállalás, hogy 2003-ban 4,5 százalékra mérséklődik az államháztartás hiánya. A kormányzat mozgásterét szűkíti, hogy a nemrégiben napvilágot látott adótervek alapján a centralizált bevételek 2002-ben a bruttó hazai termék (GDP) arányában 43,1 százalékról 42,1 százalékra mérséklődnek. A kormányzati költekezést a száznapos program végrehajtása jelentősen emelte, ezt növeli tovább az év hátralévő részében a második száznapos vállalás. Csak a lakásprogram állami finanszírozása a GDP 0,3 százalékára rúg. A CSFB szerint a jövő évben jelentős kiadást jelent a júliustól esedékes köztisztviselői béremelés is. Mindezek miatt nem valószínű, hogy 2003-ban a GDP 6 százaléka alatt tartható az államháztartás hiánya.
A finanszírozást nehezíti, hogy a kormányzat nem számíthat jelentős gazdasági növekedésre. A jelentés szerint 2002-ben a magyar gazdaság csupán 3,4 százalékkal növekszik, majd 2003-ban várhatóan eléri a 4 százalékot. A jövőre várt fellendülés azonban meglehetősen törékeny, alapvetően az uniós konjunktúra beindulásától és a magyar versenyképesség alakulásától függ. Az utóbbit pedig döntően befolyásolja, hogy milyen bérdinamika alakul ki a következő esztendőben.
A CSFB prognózisa szerint idén decemberben teljesül a jegybank inflációs célja, mivel a pénzromlás üteme 5 százalékra szelídül. Nem ilyen jók azonban a jövő évi kilátások. A 2003. decemberi év/év alapon számolt fogyasztói infláció 4,7 százalék lehet, ez pedig már kívül van a jegybanki célsávon, míg az éves átlagos szint 4,8 százalék lehet.
A makromutatók közül a folyó fizetési mérleg látványosan romlik majd. A CSFB előrejelzése szerint ebben az évben a hiány 2,5 milliárd, 2003-ban 3,3 milliárd dollár lehet. A romlást a továbbra is dinamikusan növekvő behozatal, valamint a korábbinál rosszabbul teljesítő idegenforgalom okozta. A magyar hitelminősítés a következő hónapokban várhatóan nem változik, a felminősítés legkorábban az uniós tárgyalások befejezése és a csatlakozási szerződés 2003 márciusára várt aláírása idején valószínű.
A. B.-D. L.
