A kissé lassabb június után az idei hetedik hónapban újra dinamikusan emelkedtek a magyarországi bérek. 2002. január és július között a bruttó nominális átlagkereset 18,2 százalékkal, a nettó pedig 17,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A reálkeresetek - a héthavi 5,7 százalékos infláció mellett - 11,5 százalékkal lettek magasabbak egy év leforgása alatt. A várakozásokkal ellentétben júliusban nem szelídült a reálbérek növekedési üteme. Ráadásul a szeptemberi közalkalmazotti bérrendezés októbertől újra gyorsítja a növekedést, a közszféra bértömege ugyanis egy csapásra 50 százalékkal nő.
Idén az első hét hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 114 700 forint volt. A versenyszférában 14,3 százalékkal, a költségvetési szektorban pedig 28,3 százalékkal nőttek a bruttó keresetek az előző évihez képest. Így a vállalatoknál dolgozók átlagosan 112 600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók pedig 120 800 forintot kerestek havonta. A két szféra közti nagy különbség oka a tavalyi központi intézkedések áthúzódó hatása, valamint a 2002-es illetményemelés. A hét hónap folyamán a teljes munkaidőben foglalkoztatott fizikai dolgozók átlagos bruttó keresete 81 200 forint, a szellemi foglalkozásúaké 157 000 forint volt. A munkajövedelem kereseten felüli része munkavállalónként átlagosan 4 százalék volt.
A Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank által kialakított makropálya szerint idén a bruttó bérek átlagosan 17-18 százalékkal növekednek. A pénzügyi tárca szerint 2002-ben 11-12 százalékos reálbér-növekedés várható. A jegybank idén a versenyszektorban 13,0 százalékos béremelkedéssel számol.
(NAPI)
