Mától három forinttal drágább az üzemanyag, a Mol Rt. a motorbenzin és a gázolaj árát ugyanis egyaránt három forinttal emelte meg. A 91-es ólmozatlan üzemanyag literenkénti listaára 232,50 forintra, a 95-ösé 235,50 forintra, a 98-asé pedig 244,50 forintra emelkedett. A gázolaj literjéért ezentúl 207 forintot kell fizetni. A társaság közleménye szerint az okozza az áremelkedést, hogy az elmúlt napokban a nemzetközi piacokon jelentősen drágultak a kőolajtermékek jegyzésárai, és a forint árfolyama is gyengült a dollárhoz képest.
A Mol listaára szerint az idei év elején 196,50 forintot kellett fizetni a legolcsóbb, 91-es motorbenzin literjéért, de még a 95-ös oktánszámú benzin ára is 200 forint alatt kezdte a 2002-es esztendőt, a gázolaj literje pedig 193 forintba került. A mai árak a különböző motorbenzinek esetében csaknem 20 százalékkal magasabbak a január eleji szinteknél, míg a gázolaj esetében 7,25 százalékos volt a drágulás.
Az utóbbi nyolc hónap alatt a legnagyobb egyszeri áremelkedést július 1-jén tapasztalhatták meg a fogyasztók, ekkor ugyanis a jövedéki adó emelkedése miatt a benzin ára 13 forinttal nőtt, a gázolaj pedig 6 forinttal drágult egyik napról a másikra.
K. P. P.
