Nem valószínű, hogy számottevő hatással lesz a magyar állampapírpiacra, illetve a magyar gazdaságra a lengyel jegybank tegnap végrehajtott 50 bázispontos kamatcsökkentése, aminek következtében 8,0 százalékra, azaz 1,5 százalékponttal a Magyarországon érvényes szint alá esett Lengyelországban az irányadó kamatláb - fejtették ki a lapunk által megkérdezett makroelemzők.
A szakértők szerint regionális szinten a magyar papírok által kínált hozamok egyre vonzóbbak, de miután a piac számított Varsó tegnapi lépésére és be is árazta azt, így nem várható, hogy Lengyelországból jelentős tőkét allokálnának át a nemzetközi befektetők magyar instrumentumokba. A nyári uborkaszezon vége előtt semmiképp sem várható jelentősebb tőkeátrendeződés, és a hazai kamatszinttel kapcsolatos bizonytalanságok is kivárásra ösztönzik a befektetőket - fejtette ki Jobbágy Sándor, a Budapest Economics elemzője. Hasonlóan vélekedik Zsoldos István, a CA-IB Értékpapír Rt. közgazdásza, aki abból is erre következtet, hogy az eddig is fennálló 1 százalékpontos kamatkülönbözet sem indukált számottevő tőkebeáramlást Lengyelországból. A leértékelési várakozások ellenére a lengyel zloty továbbra is tartja magát az euróval szemben, így az árfolyam sem indokolja a lengyel papírokban fekvő külföldi befektetések magyar invesztíciókra váltását.
A lengyel jegybank legutóbb június 26-án változtatott a monetáris feltételrendszeren, ekkor 8,5 százalékra, vagyis 50 bázisponttal a Magyarországon érvényes szint alá csökkentette az irányadó kamatlábat. Az MNB azóta egyszer nyúlt a kamatokhoz, július 8-án - a fokozódó inflációs nyomásra hivatkozva - 50 bázisponttal, 9,5 százalékra emelte meg a hitelezés költségét.
Kolozsi Pál Péter
