Változatlanul hagyta tegnapi ülésén a jegybanki alapkamatlábat az MNB monetáris tanácsa - közölte a jegybank. A monetáris politika irányítói a gazdasági, illetve pénzügyi folyamatok áttekintése és értékelése után döntöttek a 9,5 százalékos szint megtartása mellett. A jegybank legutóbb július 8-án nyúlt az alapkamathoz, ekkor a fokozódó inflációs nyomásra hivatkozva 50 bázisponttal, 9,00 százalékról 9,5 százalékra emelkedett a hitelezés költsége.
A monetáris tanács tegnapi döntése nem érte meglepetésként a piacot, az elemzők előzetesen szinte kivétel nélkül a kamatok változatlanságára szavaztak. Az elkövetkező hónapok kamatdöntéseivel kapcsolatban azonban nagyobb a bizonytalanság. A többség úgy véli, hogy a jegybank decemberig már nem nyúl a kamatokhoz, de vannak olyan vélemények is, hogy szigorít a nemzeti bank és akad, aki enyhítést prognosztizál. A Reuters legutóbbi felmérése szerint a piac a legfontosabb kockázati tényezőknek a magánszektor bérdinamikáját és a folyó fizetési mérleg folyamatainak alakulását tartja.
Az év hátralevő részében monetáris szigorításra számító elemzők közül többen is a következő inflációs jelentés elkészítésének idejére várják a kamatszint emelését, azaz november 11-én 25-50 bázisponttal is nőhet a jegybanki alapkamatláb.
K. P. P.
