Az utóbbi napokban 250 forintnál is kevesebbet érő dollárért tegnap délután már 255 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon, a közös európai pénz egységéért pedig 250 forintot is elkértek az eladók. A forint a nap végére ugyan valamelyest lefaragott a nap elején elszenvedett veszteségéből, de még így is mintegy 1 százalékkal tegnapi záróértéke alatt fejezte be a kereskedést.
A szakértők szerint az árfolyam esése elsősorban a szerdán napvilágot látott, kellemetlen meglepetést okozó államháztartási, illetve folyófizetésimérleg-adatok számlájára írható, de nem elhanyagolható a lengyel pénzügyminiszter lemondása miatt gyengülő zloty hatása sem, és vannak, akik szerint a fokozódó belpolitikai feszültségek is az esés irányába hatottak. A külföldi befektetők a politikai kockázatok szempontjából mindig a lehető legrosszabbra készülnek fel, így a piac túlreagálhatja az eseményeket - mutattak rá a kormányellenes hangulat fokozódását is a forintgyengülés okának tartó szakértők.
Megoszlik az elemzők véleménye a kurzus közeljövőjével kapcsolatban. Barcza György, az ING Bank elemzője úgy véli, hogy az árfolyam „sorsa” elsősorban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának hétfői ülésén dől el. Ha a jegybankárok nem emelik meg az alapkamatot, az euró akár 255 forintig is erősödhet - vélekedett Barcza, aki szerint azonban a kamatok emelése után a közös európai pénz kurzusa könnyen 245-246 forintra eshet.
Másképp vélekedik Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. szakértője, aki az árfolyam jövőjét a jövő héten megjelenő inflációs adattól teszi függővé. Török szerint elképzelhető, hogy a forint tegnapi gyengülése a hétfői kamatdöntésre vonatkozó spekuláció hatása; piaci pletykák egy nagy londoni ház masszív kötvény-, illetve forinteladásairól szólnak. Detrekői László, a CIB Értékpapír Rt. elemzője szerint a következő napok egyik legfontosabb kérdése, hogy a forintpiacnak sikerül-e a gyors korrekció, azaz fennmarad-e a magyar valuta eddig tapasztalt stabilitása.
A lapunk által megkérdezett elemzők körében nincs egyetértés a jegybank hétfői kamatdöntésével kapcsolatban sem. Akad olyan szakértő, aki a kedvezőtlen makrogazdasági adatok miatt kamatemelést vár, de többen úgy vélik, hogy erre egyelőre nincs szükség. Olyan elemző is akad, aki bár lát okot a monetáris szigorításra, úgy véli, hogy a jegybank az alapkamat emelését kritikusabb időkre tartogatja, azaz hétfőn még nem emelkedik a kölcsönzés költsége.
K. P. P.
