Az élelmiszeripar tavalyi, stagnáló termelése mögött az előzetes adatok szerint az export - változatlan termelői áron számolt - 2 százalékos növekedése s a belföldi értékesítés 4-5 százalékos csökkenése áll. Erről Boródi Attila, az ÉFOSZ frissen megválasztott ügyvezető elnöke beszélt a tisztújítás után tartott sajtótájékoztatón. A leköszönő Farkas Imre elnököt - a Zalahús Rt. elnök-vezérigazgatóját - Csodó Tibor, a Cerbona elnök-vezérigazgatója váltotta.
Boródi szerint az ágazat árbevétele az előző évi 1720 milliárd forintról 1850-1900 milliárdra nőtt tavaly. Az adóbefizetés ugyan 26 százalékkal nagyobb, mint egy éve, de a profit nem nőtt így, mert sok cégnél megszűnt az adókedvezmény. A nyereség mindenesetre nem elegendő az uniós felkészüléshez szükséges több százmilliárd forintos beruházás megvalósításához - vélekednek az iparág szereplői. Még akkor sem, ha beigazolódik Piros László ÉFOSZ-főtitkár prognózisa, miszerint tavaly az élelmiszeripar mindegyik szakágazata nyereséget termelt, míg 2000-ben még volt veszteséges ágazat, például a növényolaj-feldogozás és a gyümölcslégyártás.
L. L.
