Az utóbbi hónapok varsói kamatcsökkentései nyomán jelentős tőke érkezhet Lengyelországból a jobb fundamentális mutatókkal rendelkező Magyarországra - vélekednek a Reuters által megszólaltatott elemzők. A NAPI Gazdaságnak nyilatkozó szakértők szerint bár van esély bizonyos mennyiségű tőke átcsoportosítására, ez feltehetően nem lesz jelentős mértékű.
A lengyel jegybank agresszív kamatcsökkentései azzal járhatnak, hogy jelentős mennyiségű tőke áramlik a hosszú távú lengyel kötvényekből azok magyar megfelelőibe - vélekednek a Reuters elemzői. A magyar papírok vonzereje abból adódik, hogy a magyar gazdaság jóval kedvezőbb képet mutat, mint a lengyel, miközben a két ország közötti kamatkülönbözet 100 bázispont környékére mérséklődött. A varsói jegybank legutóbb szerdán csökkentette - 150 bázisponttal - az irányadó kamatokat.
A magyar gazdaság fundamentumai valóban kedvezőbbek, mint a lengyel adatok. Magyarországon az előzetes becslések szerint tavaly 3,8-4,0 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), míg Lengyelországban - a szerdán közzétett statisztika szerint - 2001-ben mindössze 1,1 százalék volt a GDP-bővülés üteme. Az államháztartás hiányával kapcsolatos előrejelzések is Budapest javára billentik a mérleget, miután az idei évre várt 5,2 százalékos GDP-arányos lengyel deficitnél 1,2-1,6 százalékponttal alacsonyabb a magyar előrejelzés.
A kedvezőtlenül alakuló lengyel makrogazdasági helyzet elsősorban a zloty árfolyamára gyakorolt hatása miatt aggaszthatja a külföldi befektetőket - fejtette ki lapunknak Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő elemzője, aki mindemellett nem számít jelentős tőkeátcsoportosításra. A portfóliók átsúlyozása nem megy egyik napról a másikra, bár való igaz, hogy a magyar papírok vonzereje nő a lengyel instrumentumokhoz képest - vélekedett Nagy. Forián Szabó Gergely, a Budapest Alapkezelő elemzője szintén nem tart nagymértékű tőkeátáramlástól. Ehhez az euróban gondolkodó befektetőknek rövid távon a forint jelentős erősödésére kellene számítaniuk, aminek az árfolyamsáv miatt egyelőre nincs realitása - mondta Forián Szabó.
K. P. P.
