Az ipari termelés októberi volumene a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint az előző hónaphoz viszonyítva 3,9 százalékkal, a tavaly októberihez képest pedig 1,4 százalékkal emelkedett - közölte tegnap a KSH. Az előzetes statisztika még egy százalékponttal magasabb 12 havi dinamikáról adott számot, a hó/hó alapon számított index pedig 5,1 százalékos bővülést mutatott.
Az ipar termelése korrekciók nélkül 4 százalékkal nőtt, ami a szektor exportjának 8,5 százalékos bővüléséből és belföldi értékesítésének 0,7 százalékos visszaeséséből áll össze. Az első tíz hónapban a termelés 5,4 százalékkal emelkedett, amihez a kivitel 11,5 százalékos bővüléssel járult hozzá, miközben a belföldi értékesítések színvonala stagnálást mutatott.
Szeptemberben éves szinten még 3,7 százalékos visszaesést mutatott a korrigált index, a kiigazítás nélküli mutató pedig 5 százalékos csökkenést jelzett. Az ipari termelés havi indexeinek nagy volatilitását többen a szektorral kapcsolatos bizonytalansággal hozzák összefüggésbe, de több elemző úgy véli, hogy a mutatókat nem havi, hanem legalább negyedéves szinten kell vizsgálni. A kisimítással számított - stagnálást mutató - trendbe már mind a szeptemberi, mind pedig az októberi adat beleillik.
Az ipari vállalatoknak idén októberben kevesebb új megrendelés jutott, mint egy évvel korábban, a legjelentősebb mérséklődés a járműgyártásban figyelhető meg. Az év eleji felfutás miatt a szektor rendelésállománya az utóbbi hónapok kedvezőtlen folyamatainak dacára is csaknem harmadával nagyobb volt október végén, mint 2000 azonos időszakában.
K. P. P.
