A PM legutóbbi, márciusi prognózisa óta egyedül a külkereskedelem volumennövekedésére adott prognózisát emelte, 12-14 százalékról 13-15 százalékra. Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő elemzője úgy véli, hogy a PM optimista e kérdésben, s inkább a korábbi előrejelzésnek megfelelően alakul majd a külkereskedelem.
A PM továbbra is kitart 5 százalék körüli GDP-növekedési várakozása mellett, amit mind Vojnits Tamás, az OTP Értékpapír vezető elemzője, mind Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő elemzője magasnak tart. Duronelly szerint a külpiaci konjunktúra lassulása visszafogja a nettó exportot
A beruházások sem bővülnek majd a korábbi várakozások szerint, hiszen az EU-beli kereslet lanyhulásával az ezt kielégíteni képes kapacitásokra is kisebb az igény. Nem ilyen pesszimista Nagy Márton, szerinte a 4,4 százalékos első negyedévi GDP-bővülés nem irányadó, az év első felében visszafogott költségvetési kiadások második félévi megugrása az év átlagában kihozhatja az 5 százalékos növekedést.
A lakossági fogyasztás legalább 0,5 százalékponttal a 4 százalékos PM-prognózis felett lesz - véli Nagy. A PM az infláció elleni erőteljesebb fellépésnek megfelelően feltehetően sokallja - az első negyedévben 4,5 százalékos - fogyasztásbővülést, és az ezt részben kiváltó bérnövekedést. A 8-9 százalékos inflációra, a külkereskedelmi mérleg hiányára adott 4,5-5 milliárd eurós előrejelzésben a tárcával egyetértettek az elemzők, a folyó fizetési mérleg hiányára adott 2,3-2,5 milliárd eurós prognózist pedig egyenesen pesszimistának nevezték. A folyómérleg a forint felértékelődése miatt - a PM 10 százalékos átlagos felértékelődést vár az év második felében - GDP-arányosan a várt 4-4,5 százalék alá is kerülhet, hiszen a hazai fizetőeszköz növekedése leértékeli az euróban számolt hiányt.
A hivatalosan prognosztizált 0 százalék körüli külkereskedelmi cserearány-változás helyett 0,5-1 százalékpontos javulást is elképzelhetőnek tart Nagy, aki szerint a korrigált márciusi külkereskedelmi adatokkal számolt első negyedévben is volt csekély, 0,1 százalékpontos javulás. Szerinte valamelyes zavart okozott, hogy a márciusi adatok alapján még 0,4 százalékpontos cserearányromlást lehetett kimutatni. Az államháztartás hiányára adott 3,4 százalékos prognózist Nagy és Duronelly reálisnak tartja.
P. B.
