A Pénzügyminisztérium (PM) szerint a növekvő társaságiadókedvezmények, -mentességek miatt a ciklus végéig folyamatosan csökken a gazdálkodó szervezetek által fizetendő társasági adó a számított adóhoz viszonyítva. Míg 1999-ben a társaságok befizetései a számított adó 72 százalékát érték el, 2002-ben már csak 59 százalékos arányt vár a PM. A jövő évben azonban számos adókedvezmény megszűnik, így utoljára ebben az évben lehet igénybe venni például az 1 milliárd forintos beruházásokhoz kapcsolódó kedvezményeket, valamint a kiemelt térségekben, illetve a vállalkozási övezetekben is csak 2002-ig vehető igénybe a kedvezmény.
Később esedékes a szövetkezeteknek nyújtott kedvezmény kifutása, ami a kárpótlással összefüggésben a térítés nélkül átadott út, ültetvény, műtárgy értékének és az állami támogatás különbözetének megfelelő összeget jelentett. Valószínűleg csak a következő ciklusban zárulhat le az 1994-ben egyedileg adott befektetési kedvezmény, amelyet eredetileg ugyan öt évre szántak, ám egyes esetekben hosszabb lett a kifutási idő.
Ezek azonban - leszámítva az 1 milliárdot meghaladó beruházásokat - apró tételeknek számítanak, az igazán nagy falat a külföldi részvételű gazdasági társaságok által igénybe vett kedvezmény. Az ilyen jogcímen felhasznált kedvezmények aránya az összeshez mérten ugyanakkor 2000 és 2002 között 43,7 százalékról 37-re csökken. Egyre inkább nő viszont a súlya a 3 és 10 milliárd forintot meghaladó mértékű beruházások 1998-től érvényben lévő kedvezményének, ami jövőre az összes kedvezmény közel 8 százalékát teszi ki.
A rendelkezésre álló tényadatok, valamint a pénzügyi tárca előrejelzései szerint 1996 és 2002 között az adókedvezmények, mentességek összege 350 százalékkal emelkedik, miközben a számított adó 218, a fizetendő adó pedig mindössze 112 százalékkal növekszik. Ezek a számok is igazolják, hogy az elmúlt években folyamatosan mérséklődött a tényleges társasági adóteher, ami - a társasági adókulcs 18 százalékos mértéke mellett - mára közel került az adóparadicsomként nyilvántartott országokban megszokott 10 százalék alatti tartományhoz. A hamarosan megszűnő kedvezmények helyére újak lépnek, miután az Országgyűlés a héten elfogadta az erről szóló törvényt. E szerint az EU-csatlakozásig elnyert adókedvezményt 2011-ig igénybe veheti a gazdálkodó szervezet, ám a belépést követően már csak a kormány egyedi elbírálása alapján, legfeljebb 5 évre szóló kedvezményre lehet pályázni. Az adócsökkentés feltétele, hogy az elmaradott térségekben 5, máshol 10 milliárd forintot meghaladó mértékű beruházásba fogjon a társaság, ám a kedvezmény csak a beruházási érték meghatározott mértékéig terjedhet. Információink szerint a PM úgy kalkulál, hogy az új lehetőség éves szinten mintegy 60 milliárd forintot von ki a költségvetésből. A hivatalosként számon tartott 2004-es belépéssel számolva az addig kifutó, illetve az utána belépő kedvezmények lényegében semlegesítik egymást, hatásuk így a büdzsé bevételeit nem módosítja érdemben.
Baka Zoltán
