Az év első két hónapjában a nemzetgazdaságban teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 16,8 százalékkal haladta meg a 2000. január-februárit. Ezen belül a versenyszférát 18,8, a költségvetés finanszírozta területeket pedig 12,2 százalékos keresetemelkedés jellemezte - áll a KSH jelentésében. Az adat megfelel az előzetes várakozásoknak - állította egybehangzóan Detrekői László, a CIB Értékpapír Rt. és Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő Rt. elemzője.
Januárban a versenyszféra még 13 százalékponttal magasabb bruttó keresetnövekedést produkált, mint a közszféra, februárban azonban ez utóbbiban jegyzett fel dinamikusabb emelkedést a statisztika.
A nemzetgazdaság egészében a nettó átlagkereset 15,4 százalékkal nőtt, ami a fogyasztóiár-index 10,3 százalékos növekedése mellett 4,6 százalékos reálnövekedést jelentett.
A piac szerint az idén a reálkeresetek növekedése a tavalyi 1,5 százalék után 4-5 százalék körül várható, ami ronthatja a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleget is. Nagy szerint a vámstatisztikán alapuló kimutatásban ennek már vannak látható jelei, a pénzmozgásokat rögzítő mérlegben azonban ez feltehetően csak hónapokkal később jelenik meg. A várakozások szerint 2001-ben a beruházások is jóval dinamikusabban nőnek, mint egy évvel korábban, ami szintén megdobhatja az importszámlát.
K. P. P.
