BUX 144335.03 -0,3 %
OTP 46030 -0,8 %
header

Befektetés

04.
24.
00:00

Erősen küzd a 300 forintos szinttel az euró

Alaposan elromlott a hangulat hétfőre a világban. Egyrészt a holland kormányválság, valamint rossz európai és kínai makroadatok miatt erősödött a dollár az euróval szemben, ami nem tett jót a feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak sem − mondta Karsai Péter, a Commerzbank devizakereskedője a Napi Gazdaságnak. Ugyanakkor az elkövetkező napokban dőlhet el, hogy áttöri-e a 300-as szintet az euró. Kedden ugyanis fontos lehet e kérdéskörben, hogy milyen hangvétele lesz az Orbán−Barroso találkozónak − tette hozzá a Commerzbank szakértője. A dollár viszont már hétfőn 0,8 százalékkal az 1,312-es szint közelébe erősödött az euróval szemben. A forint pont ennyit veszített az értékéből az euróval és frankkal szemben is, így ez utóbbiért 249 forintot kellett fizetni. A dollárral szemben ennél is többet, 1,5 százalékot gyengült  a forint, ami 228,50-es árfolyamot jelentett.

Szerző(k):
Deák Bálint
04.
24.
00:00

Aránylag olcsón megúszta Budapest

A nyugat-európai indexek hatalmas, 3 százalékot is meghaladó zuhanásának fényében még a zárás lekötésével együtt is felülteljesítőnek bizonyult a BUX. A BÉT mutatója 2,2 százalékos eséssel, 17 125 ponton, napi mélypontján búcsúztatta a hétfői kereskedést. A mozgásban a Széll Kálmán terv 2.0 nem hozott érdemi változást, és összességében az utóbbi napokhoz képest élénkebb, ám még mindig igen szerénynek nevezhető, valamivel 7 milliárd forintot meghaladó értékben cseréltek gazdát a részvények. A vezető papírok közül a Mol teljesített a legrosszabbul, a kurdisztáni partner GKP pozitív kútteszt-bejelentését bőven ellensúlyozta a Robin Hood-adó emelése, a zárás beöntése folytán így 3,3 százalékkal, 16 905 forintra rontott. Nem remekelt a negatív nemzetközi hangulatra legérzékenyebb OTP sem, amely külföldi szektortársaihoz hasonlóan méretes, 2,9 százalékos mínuszban, 3370 forinton végzett. A Telekom is beállt a sorba a maga 2,6 százalékos leértékelődésével, ami 524 forintos záróértéket eredményezett, így továbbra is hatott a megkezdett percenként, illetve sms-enként 2 forintos telekommunikációs adó, ám közrejátszhattak a papírra érkező elemzői célárvágások is. A blue chipek mezőnyében egyedül a Richter volt legény a gáton, amely 0,6 százalékot erősödve, kereken 37 000 forintra javított. Szektortársa, az Egis is tartotta magát, 0,3 százalékos lejtmenete 14 205 forintos záróértéket takart. Az érdemi forgalmat felmutató kisebb papírok közül a nap vesztesének a pénteken sikertelen részvényaukciót maga mögött tudó Est Media bizonyult, jegyzése 14,4 százalékkal, 83 forintra zuhant. Az E-Star is folytatta szabadesését, 7,57 százalékos gyengüléssel, 2282 forintra olvadt árfolyama. Magához képest magas, csaknem 100 milliós forgalom mellett 5,66 százalékkal, 2800 forintra javított a Danubius.

Szerző(k):
Józsa Bernát
04.
24.
00:00

Hatalmasat zuhant Európa

Minden összejött egy alapos eséshez Európában, a francia elnökválasztás vasárnapi első fordulója után a költségvetési kérdéseken összeomló holland kormány a politikai bizonytalanságokat erősítette, míg a minden képzeletet alulmúló kínai, német és eurózónás PMI-adatok a gazdasági kilátások érdemi romlásáról tanúskodtak. A DAX így végül hatalmas, csaknem 3,4 százalékos zuhanással végzett hétfőn, a CAC−40 2,8 százalékos gyengülésével leradírozta teljes eddigi idei emelkedését. Nagyot zakózott a milánói MIB 3,8, illetve a spanyol IBEX 35 is 2,76 százalékos mínusszal, míg az amszterdami AEX 2,6 százalékkal került lejjebb. A vezető mutatók közül egyedül az FTSE−100 vészelte át a többiekhez képest visszafogottabb, 1,85 százalékos gyengüléssel a napot, még úgy is, hogy a rossz kínai PMI-adatra a nagy bányatársaságok 3−5 százalék között gyengültek. A szektorok közül kontinensszerte estek a pénzügyi cégek papírjai, a Société Générale 3,9, a BNP Paribas 4,1, a Barclays 4,2, a Deutsche Bank 4,4, a Commerzbank pedig 5,6 százalékkal került lejjebb. Ütemesen estek az autógyártók papírjai Frankfurtban, miután a BMW értékesítési igazgatója kijelentette, hogy az elkövetkező hónapokban jelentősen lassulhatnak a kínai eladások. A bajor cég papírjai 4,1, míg a szektortárs Daimleréi 4,2 százalékkal gyengültek. Lapzártánk idején az európai piacok zárását követően a tengerentúlon már valamelyest mérséklődtek a mínuszok, a Dow Jones ipari átlaga és az S&P−500 egyaránt 1, míg a Nasdaq 1,2 százalékos leértékelődést mutatott. A nagyobb vesztesek közé tartozott a 4,65 százalékkal leértékelődő Wal-Mart, miután sajtóértesülések szerint ipari méretekben vesztegettek Mexikóban boltépítési engedélyekért. A müzlijeiről ismert Kellogg 5,4 százalékot zuhant, miután csökkentette idei eredményvárakozásait.

Szerző(k):
Józsa Bernát