BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
header

Befektetés

12.
05.
00:00

Romániában is kezdhet kutatni a Mol

Jóváhagyta a román állam azt a tavaly áprilisban aláírt koncessziós szerződést, melyet a Mol kötött a román nemzeti ásványinyersanyag-ügynökséggel a Curtici kutatási blokkra − írta a Bloombergre hivatkozva az investor hírportál. A Mol még tavaly májusban jelentette be, hogy koncessziós szerződéseket írt alá az ügynökséggel három kutatási blokkra vonatkozóan. Ezek között található a most említett Curtici blokk, az Adea blokk vagy a Voivozi blokk, melyeken a Mol a projekt operátoraként 70 százalékos részesedéssel van jelen. A Mol partnere az Expert Petroleum. A blokkok összterülete 3434 négyzetkilométer és a Pannon-medencében, a magyar határ mellett helyezkednek el. A kutatási periódus két hároméves időszakra oszlik, amelyből a második fázis opcionális. Egy nappal korábban az ománi kutatófúrás elkezdésének lehetőségét jelentette be a Mol. A két hír együtt nagyon pozitív, főleg ha valóra is váltják később a területek a reményeket.

Szerző(k):
Deák Bálint
12.
05.
00:00

Megosztottak az elemzők a Telekomot illetően

Továbbra is képes lesz a részvényenkénti 50 forintos osztalékra a Magyar Telekom a Deutsche Bank új elemzése szerint. A német bankház úgy látja, a közművezeték-adó miatt csökken majd a cég eredményessége, így a reális célárfolyamot 394 forintra csökkentették tartás ajánlás mellett. A német bank elemzője szerint jövőre 7 százalékkal, 2014-re pedig 8 százalékkal csökken a cég EBITDA-ja. Az adózott eredmény pedig 22, illetve 25 százalékkal lesz alacsonyabb az elkövetkező két évben. A Deutsche Bank szerint a cég esetében jelentős kockázatot jelent az, hogy a szabályozói környezet változásával erősödhet a verseny a magyar távközlési piacon. Pozitív lehetne viszont, ha megszüntetnék a Magyar Telekomra kivetett különadókat, vagy ha ezeket áthárítaná az ügyfelekre.  Az elemzők szerint azonban még az is lehetséges, hogy magasabb eladósodottság mellett magasabb osztalékot fizet ki a társaság, ami szintén jó hír lehetne.

Szerző(k):
Deák Bálint
12.
05.
00:00

Oldalaztak a tőzsdék

Különösebb makrogazdasági hírek nélkül nem igazán tudták a befektetők, hogy mit tegyenek, vásároljanak vagy eladjanak. Wolfgang Schäuble és Angela Merkel nyilatkozata, illetve a jól sikerült uniós kincstárjegy-kibocsátás azonban inkább optimizmusra adott okot. Ez végül nemcsak az euró erősödésében, hanem a börzéken is megmutatkozott. A nap eleji pluszok azonban nem sokkal az amerikai nyitást követően elolvadtak vagy mínuszba váltottak. Záráskor mind a DAX, mind a FTSE−100 ugyanazon az értéken volt, mint előző nap, vagyis a német index 7435 ponton, illetve a londoni 5869 ponton. A nap nyertesei közül a 3,47 százalékkal dráguló Lufthansát, az 1,51 százalékot erősödő Deutche Bankot és a 1,46 százalékos árfolyam-emelkedést elérő Commerzbankot érdemes kiemelni. Több mint két százalékot esett viszont a Henkel-részvények árfolyama és 3,75 százalékos veszteséget szenvedett el az Infineon.

Szerző(k):
Sebestyén Stella
12.
04.
00:00

Egy év múlva lehet csak kevesebb a Telekom-osztalék

Amennyiben az adóterhelés mértéke nem nő tovább a Magyar Telekom esetében, akkor a társaság részvényenként 45 forint osztalék kifizetésére lesz képes a jövő évi eredménye után − véli a Concorde friss elemzése. Így a jelenlegi részvényárfolyamot is figyelembe véve vonzó osztalékhozammal forog a részvény, ami alapján a brókercég fenntartotta felülsúlyozás ajánlását. A Magyar Telekom előzetes becslései szerint 9−11 milliárd forint közműadót fog fizetni 2013-ban, ami jelentős mértékben rontja a társaság szabad készpénztermelő képességét. Az új adó hatására az osztalékfizetésre felhasználható összeg 58 forintra csökkenhet, ami még mindig elegendő lehet az elmúlt években megszokott 50 forintos részvényenkénti osztalék kifizetésére.

Szerző(k):
Deák Bálint
12.
04.
00:00

Felülvizsgálja jelentéseit az E-Star

Felülvizsgálja az E-Star Alternatív Nyrt. vezetése a társaság első negyedéves, féléves és harmadik negyedéves jelentését.Az auditált beszámolók elfogadását követően szükség szerint módosítja a korábban közzétett pénzügyi jelentéseit a társaság − jelentette be a cég a BÉT honlapján. A cég közzétette a szokásos havi jelentését is. Eszerint 5 százalékkal nagyobb árbevételt ért el a bázishoz képest, mivel azonban az ehhez kapcsolódó költségek nagyobb mértékben nőttek, így a bruttó fedezet 20 százaléknál is nagyobb mértékben csökkent. Az EBITDA 300 ezer eurót tett ki, ami nagyon csekély értéknek számít a cég életében. A jelentés mélyebb elemzésének ugyanakkor a felülvizsgálat fényében nem sok értelme van.

Szerző(k):
Deák Bálint