BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
header

Befektetés

01.
16.
00:00

Újra erőre kapott a forint

Jelentősen erősödött a forint kedden, az euróval szemben 293,34-ig is süllyedt napközben az értéke. A nap végére 294,50-ig visszajött az árfolyam, de ez is szép teljesítmény, hiszen hétfőn még 298 közelében is megfordult a kurzus. A jelentős erősödés hátterében egyértelműen a várható magyar eurókötvény-kibocsátás áll − vélik egyöntetűen a szakértők. Az erről szóló híresztelés már önmagában okozhatta a jelentősebb forinterősödést, igaz, ezt támogatta az is, hogy a nemzetközi hangulat sem romlott el. Sőt a frank esetében több mint egy éve nem látott szintre, 1,24 fölé erősödött az euró. Ez azt jelentette, hogy a forinttal szemben is érezhetően gyengült az alpesi deviza, amelyért délután már csak 237,70 forintot kellett adni. A dollár egysége ugyanekkor 221 forintba került. A forint esetében azonban korai lenne fordulatról beszélni, egyelőre csak a gyors gyengülés korrekciója zajlott le, így nem valószínű, hogy 290 alá megy az árfolyam. Ugyanakkor ha sikeres lesz a tervezett devizakötvény-kibocsátás, akkor komolyabb forinterősödés is jöhet. A másodlagos állampapírpiacot is általános hozamcsökkenés jellemezte. Bár a többség 1−9 bázisponttal esett vissza, a hároméves lejárat, kilógva a sorból, 17 bázisponttal csökkent. Így a hozamok 5,34 és 6,14 százalék között szóródtak.

Szerző(k):
Deák Bálint
01.
16.
00:00

Nem engedte a tőzsde az E-Star-kötvények felfüggesztését

Nem tartja indokoltnak, ezért nem függesztette fel az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. kötvényeinek tőzsdei kereskedését a Budapesti Értéktőzsde − közölte a BÉT kedden. Az E-Star egy nappal korábban azzal az indokkal kérte a kötvények kereskedésének felfüggesztését, hogy a Fővárosi Törvényszék által 2012. december 13. napján elrendelt csődeljárásának keretében a hitelezői igények bejelentésére nyitva álló határidő 2013. január 11. napján lezárult. A cég azt feltételezte, hogy voltak olyan kötvényesek, akik nem vagy nem szabályosan jelentették be igényüket. Ugyanakkor a tőzsde álláspontja szerint a kötvények felfüggesztésének sem a saját szabályzataiban, sem a jogszabályban rögzített feltételei nem álltak fenn. A tőzsde álláspontja amúgy is az, hogy a kötvények rendezett, áttekinthető és tisztességes tőzsdei kereskedelmét nem veszélyezteti az a körülmény, hogy az E-Starral szemben csődeljárás van érvényben, és emiatt esetleg korlátozzák egyes kötvényekben megtestesített jogok érvényesíthetőségét.

Szerző(k):
Deák Bálint
01.
16.
00:00

Az adósságplafon is rontott a hangulaton

A befektetői hangulatot leginkább az amerikai adósságplafon körüli vita és az európai növekedés miatti aggodalmak határozták meg. Az FTSE−100 0,2 százalékos nyereségben, míg a DAX 0,7, a CAC−40 pedig 0,3 százalékos veszteségben zárt. A periféria indexei közül a milánói FTSE MIB 0,4 százalékkal emelkedett, míg a madridi IBEX−35 0,4 százalékkal süllyedt. A Stoxx Europe 600 indexe stagnált. A keddi kereskedésben egy hirtelen bezuhanást egy kora délutáni hír okozott, mely szerint a Fitch leminősítéssel fenyegette meg az USA-t. A piacok figyelme azonban e hír nélkül is ráterelődött már az amerikai adósságplafon körüli vitákra. Emellett egy német adat − ami azt mutatta, hogy Európa legnagyobb gazdasága kiigazított adatok alapján 0,9 százalékra lassult az előző évi 3,1 százalékról − is rontott a hangulaton, ugyanis ez azokat az aggodalmakat erősíti, hogy az eurózóna 2012 utolsó negyedévében az eddig gondoltnál mélyebb recesszióba süllyedt. A kereskedelmi szektor jól szerepelt: Londonban a Burberry Group 4,6 százalékkal drágult, miután várakozásokat meghaladó bevételnövekedésről jelentett a harmadik negyedévre. A svéd Hennes & Mauritz is 3,6 százalékot emelkedett, miután szintén várakozásoknál jobb számokat publikált gyorsjelentésében. A Hochtief építőipari cég papírjai 5,2 százalékkal drágultak egy a Goldman Sachs által kiadott pozitív ajánlás nyomán. Ezzel szemben a német szoftveróriás, az SAP 4,3 százalékot zuhant, miután a várakozásoktól kissé elmaradó bevételről jelentett a negyedik negyedévre. A banki papírok nyomás alatt voltak: a Banco Santander 2,9, a BNP Paribas 3,1, a Barclays 1,2 százalékot esett.

Szerző(k):
Szabó Zsuzsanna