BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
header

Befektetés

01.
17.
00:00

A vezérigazgató a legnagyobb Synergon-tulajdonos

Újabb nagy Synergon-csomagtól vált meg a Cashline Zrt., a cég befolyása 404 ezer részvény eladását követően öt százalék alá csökkent. A papírok végül − csakúgy, mint az ősz folyamán − a Synergon Nyrt.-hez tavaly leigazolt Jutasi Zoltán cégéhez, a Navigator Investment Zrt.-hez kerültek. A vezérigazgató társaságának számlájára a bejelentés szerint összesen 431 ezer részvény került. Ebből 117 ezret az OTC-piacon vásárolt Jutasi a piacival megegyező, 450 forintos átlagáron, 314 ezret pedig kölcsön kapott valahonnan. A Navigator befolyása ezzel a Synergonban 11,7 százalékra nőtt, megelőzve ezzel a 11,5 százalékkal rendelkező PannErgyt.

Szerző(k):
Mezősi Tamás
01.
17.
00:00

Gond nélkül átvitte a lécet az OTP

A nap legnagyobb kérdése az volt, sikerül-e 4400 felett zárnia a bankpapírnak, végül több mint 2,5 százalékos szárnyalással, magas forgalom mellett törte át az ellenállást a részvény. A BUX index is jól zárta a napot, csak a gyógyszergyártók maradtak le. A szerdai kereskedést 19 187 ponton fejezte be a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, ez 0,9 százalékkal volt magasabb a keddi záróértéknél. A forgalom kifejezetten magas volt, de ez csak annak volt köszönhető, hogy az OTP 15 milliárd forint értékben cserélt gazdát. Az index napi mélypontját reggel, a nyitás után érte el, majd onnan fokozatosan kapaszkodott fel. A vezető részvények közül egyértelműen a bankpapír volt a nap nyertese, a kereskedés végére kialakult 4544 forintos árfolyam 2,8 százalékkal volt magasabb a keddinél. Az OTP számára kimondottan fontos volt, hogy stabilan 4400 forint felett tudjon maradni, ez végül magas forgalom mellett sikerült neki. Ráadásul egész nap csak néhány percig, a nyitás után volt az ellenállás alatt, attól az időszaktól eltekintve nem is forgott veszélyben a kitörés. A nap második felében pedig ahogy látszott, hogy sikerül stabilizálni az elért szintet, fokozatosan jelentek meg az újabb és újabb vevők a részvény piacán. A Mol közben minimális felkapaszkodás után 18 405 forintig ért, míg a Magyar Telekom 404 forintos jegyzése két forinttal volt magasabb a keddinél. A távközlési papír lehet a következő húzóereje a BÉT-nek, legalábbis az elemzők komoly fantáziát látnak benne, mivel a többség arra számít, hogy maradni fog az 50 forintos osztalék, miközben a piac már 30-40 forintos részvényenkénti kifizetést áraz. Vagyis legkésőbb februárban, az osztalékjavaslat függvényében komoly rally indulhat a Magyar Telekom piacán. A kedvező hangulatban sem tudtak számottevően erősödni a gyógyszergyártók, a Richter 37 100 forinton stagnált, míg az Egis 18 120 forintos szintje 0,1 százalékos lecsorgásnak felelt meg.

Szerző(k):
Beke Károly
01.
17.
00:00

Nagy olajáresést vár a Citigroup

Jelentős világpiaci olajáresést vár a Citigroup amiatt, hogy az Egyesült Államok olajimportja csökkenni fog a közeljövőben. Az Egyesült Államok 2014-re olajfelhasználásának már csak egyharmadát, azaz mintegy napi 6 millió hordót fedez majd importból az EIA (Energy Information Administration) energiaügyi hivatal előrejelzése szerint. Ez alig fele a 2006. évi szintnek, amikor az USA még felhasználásának kétharmadát fedezte importból. Az amerikai finomítók, mivel nem akarják veszteségként leírni átalakítási költségeiket, a bőven rendelkezésre álló könnyű nyersolaj ellenére is még hosszú évekig inkább a nehéz, kénes nyersolajat vásárolják majd.

Szerző(k):
Deák Bálint
01.
17.
00:00

Bizonytalankodtak a piacok szerdán

Korrekciós hangulatban, szép eséssel nyitottak az európai tőzsdék, de a vége a keddihez hasonló bizonytalanság lett, az amerikai piacnyitás után ugyanis felrántották az indexeket. A legtöbb piaci elemző optimista, sokan már a hosszú ideje tartó kötvénypiaci rally végéről és egy új részvénypiaci fellendülésről beszélnek, amit a részvények alulértékeltsége is támogat. Ennek ellenére a befektetők a jelek szerint óvatosak a belépéssel, a részvényindexek szinte ugyanott tartanak, mint egy hete. A szerdát a frankfurti DAX és a párizsi CAC−40 0,2 százalékos pluszban, míg a londoni FTSE−100 éppen ekkora mínuszban fejezte be, miközben a periférián estek a részvénykosarak: a milánói FTSE MiB 0,8 százalékkal, a madridi IBEX−35 pedig 0,3 százalékkal gyengült. Az autóipar − a reggel nyilvánosságra hozott értékesítési adatoknak betudhatóan − gyengén szerepelt az egész kontinensen, viszont az amerikai banki gyorsjelentésekre felrántották a pénzügyi papírokat. A londoni tőzsdét az ott kereskedett nyersanyagtermelő vállalatok húzták le. Az óceán túloldalán is vegyesen indult a nap, lapzártánk idején a Nasdaq 0,1 százalékos pluszban, az S&P−500 éppen ekkora mínuszban, a Dow Jones ipari átlaga pedig 0,3 százalékos esésnél állt. A gyorsjelentéseket közzétevő bankok közül a JP Morgan Chase közel kétszázalékos esésből tért vissza nullába, a Goldman Sachs pedig 3,4 százalékos emelkedésig rallyzott. Az eBay jelentését nem fogadták túl kedvezően, a kezdeti minimális plusz után félszázalékos mínuszig hullott a netes aukciósház papírja. A Boeinget érzékenyen érintette, hogy zászlóshajóját, a 787-es Dreamlinert kivonták a forgalomból. A Facebook új keresőjét sem díjazták a befektetők, a papír 1,3 százalékos eséssel újra 30 dollár alá került.

Szerző(k):
Kasnyik Márton
01.
16.
00:00

Az állások feléhez kell idegen nyelv

Az álláskeresők egyharmada beszél valamilyen idegen nyelven, miközben az álláshirdetések közel felében szerepel elvárásként nyelvtudás − derül ki a workania.hu internetes állásportál legutóbbi kutatásából. A cég közleményében kiemeli: a Workania adatbázisába idén feltöltött önéletrajzok elemzése alapján az álláskeresők 33 százaléka jelölt meg valamilyen más nyelvet a magyaron kívül. A leggyakrabban beszélt nyelv az angol: az összes önéletrajz 16 százalékában szerepel, a németet pedig az álláskeresők tizede beszéli valamilyen szinten. Az olyan nyelveket, mint a francia, spanyol vagy olasz, már csak az álláskeresők kevesebb mint 1 százaléka jelölte meg.

Szerző(k):
Mezősi Tamás