BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
header

Befektetés

01.
17.
00:00

Hongkongban tervezi tőzsdére lépését az Alibaba

Az Alibaba megbízta a Credit Suisse-t és a Goldman Sachsot azzal, hogy bonyolítsák le a vállalat tőzsdére lépését Hongkongban − írja névtelen forrásra hivatkozva a Bloomberg. A hírügynökség szerint összesen 3-4 milliárd dollár értékben adnának el részvényeket. A Bloomberg megkeresésére ugyanakkor a cég cáfolta, hogy bárkit is megbíztak volna az IPO megszervezésével. Ha megvalósul az Alibaba tervezett piacra lépése, akkor ez lehet a legnagyobb IPO a Facebook tavalyi amerikai bevezetése óta. Tavaly a Yahoo 7,1 milliárd dollárért adta el a cég 20 százalékát, annak alapján a teljes vállalat 35 milliárdot érhet. Az amerikai cég egyébként hatalmas haszonnal szállt ki, hiszen 2005-ben egymilliárd dollárt és kínai cégét adta az Alibaba 40 százalékáért, majd annak a felét vette vissza a kínai cég 7,1 milliárdért tavaly. A közelgő tőzsdei bevezetésre utalhat, hogy az Alibaba alapítója, Jack Ma kedden bejelentette, hogy májusban lemond vezérigazgatói posztjáról. A kínai milliárdos már tavaly úgy nyilatkozott, hogy öt éven belül a teljes céget tőzsdére vinnék, és ő is eladná részesedését.

Szerző(k):
Beke Károly
01.
17.
00:00

Nyilatkozatok rángatták az eurót

Az elmúlt fél évben 8 százalékkal erősödött az euró a dollárral szemben, a hét elején már 1,34 felett kereskedtek a devizapárral. Ezek után nyilatkozta kedden Jean-Claude Juncker, hogy a közös deviza veszélyesen erős. A nyilatkozatra 0,9 százalékkal gyengült az euró, 1,3262-ig. A hangulat akkor fordult kicsit, amikor szerdán Ewald Nowotny, az ECB kormányzótanácsának tagja ellentétes nyilatkozatot tett: szerinte az euró/dollár árfolyam nem aggasztja a kontinens döntéshozóit. Nowotny szavai után 1,3322-ig erősödött ismét az euró a dollár ellenében, majd délután egy kis gyengülés után 1,3287-nél állt.

Szerző(k):
Beke Károly
01.
17.
00:00

Pihenőnapot tartott a forint

Az elmúlt hetek rohanása után pihenőnapot tartott a forint szerdán − közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője. Mint mondta, a piac ki lett véreztetve az év eddig eltelt időszakában, így ma szinte semmilyen forgalomról nem tudtak beszámolni a kereskedők. Ez azonban nem magyar sajátosság, Kolba szerint az egész régióban hasonló trendek uralkodtak szerdán. Az, hogy ez meddig marad így, a devizakereskedő szerint bizonytalan, hiszen bármilyen kommentár, hír kilökheti a hazai fizetőeszközt a mostani szűk sávjából. A forint azonban szerdán még nyugodt maradt, így egész nap a 294,5 és a 295,5-ös sávban mozgott az euróval szemben, délután fél ötkor 295,4 forintot kértek az uniós pénznemért cserébe. Ekkor egy dollár 222,2 forintot, egy svájci frank 238,8 forintot, egy angol font 355,4 forintot, míg a japán jen 2,5134 forintot ért. Néhány esetben stagnálást, néhány esetben pedig minimális hozamemelkedést regisztrált az Államadósság Kezelő Központ a szerdai másodlagos állampapírpiacon. Amíg a diszkontkincstárjegyek hozama nem változott, addig az államkötvényeknél 4−7 bázispontos növekedést mértek, így 5,34 és 6,2 százalék között mozognak a referenciahozamok.

Szerző(k):
Dzindzisz Sztefan