Indexátsúlyozások mozgatják a tőzsdét
Megugrott a Richter, leesett a Magyar Telekom részvénye, miután az MSCI döntött indexeinek újrasúlyozásáról. Ráadásul a BUX kosara is átalakul.
Indexátsúlyozások mozgatják a tőzsdét
Megugrott a Richter, leesett a Magyar Telekom részvénye, miután az MSCI döntött indexeinek újrasúlyozásáról. Ráadásul a BUX kosara is átalakul.
A Mol előkészíti INA-részesedésének eladását
Jelentős nézetkülönbségek vannak az INA vállalatirányítási modelljét illetően a Mol és a horvát kormány között − jelentette ki mindkét fél a múlt hét pénteki tárgyalásokat követően. A Molnak ugyanis meggyőződése, hogy a horvát cég vezetése összhangban van a nemzetközi gyakorlattal, valamint a horvátországi és az európai szabályozással is, míg a horvátok továbbra is úgy látják, ez nem felel meg saját jogi szabályozásuknak. A Mol azért bízik még abban, hogy a horvát kormánnyal együttműködve a további tárgyalásokon megtalálják az INA jövője szempontjából legelőnyösebb megoldást.
Megugrott a kínai export
A várthoz képest jelentősen gyarapodott októberben a kínai export a szeptemberi gyengülés után, a legmagasabbra szökött idén a kereskedelmi többlet, ez pedig valószínűsíti, hogy magára talált a gazdaság. Az export 5,6 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti adathoz képest, ez többszöröse az elemzők által várt 1,7 százaléknak. Szeptemberben még 0,3 százalékkal hanyatlott az export. Az import 7,6 százalékkal nőtt, a kereskedelmi mérleg többlete 31,1 milliárd dollár, az I−X. havi pedig 200,5 milliárd dollár, ami a legmagasabb tízhavi adat 2008 óta. Elemzők szerint így teljesülhet a kormány 7,5 százalékos idei GDP-növekedési célja, amivel lazulhat a fogyasztást és a beruházásokat ösztönző politikai szorítás. Az import megugrása egyébként is a hazai fogyasztás erősödésének a jele. Li Ko-csiang kormányfő a közelmúltban az export fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy 30 millió munkahely függ közvetlenül az exporttól, amelynek rohamos csökkenése foglalkoztatási gondokhoz vezethet. Li a jüan erősségétől és a termelési költségek növekedésétől félti Kína versenyképességét.
Gyengül a forint az erősödő dollár miatt
Pénteken délután az amerikai munkaerő-piaci adat megrángatta egy picit a forint árfolyamát, mivel a dollár erősödésnek indult a vártnál nagyobb foglalkoztatottság hatására. A piacon attól félnek, hogy a Fed a vártnál hamarabb lát neki kötvényvásárlási programjának mérsékléséhez. Az adatok megjelenését követően az euró−dollár árfolyam az 1,34 feletti szintekről 1,33 alá is beesett, ahonnan estére egy kicsit feljebb, 1,335 környékére kúszott vissza. A forint az euróval szemben a 294,74−297,26 forintos sávban mozgott, záráskor a sáv tetejénél adták vették az eurót. A dollárral szemben ennél jelentősebben gyengült a forint, hiszen a dollár is erősödött az euróval szemben. Este 222,30 forinton jegyezték a dollárt. A svájci frank árfolyamában kisebb hullámzás volt megfigyelhető, este egy egysége 241 forintot ért. A másodlagos állampapírpiacon vegyesen változtak a hozamok. A rövid oldalon 1−3 bázisponttal csökkentek, míg az éven túli lejáratoknál a hároméves kötvények hozama 2 bázisponttal került lejjebb, az 5, 10 illetve 15 éves papíroké viszont 7−9 bázisponttal emelkedett. Így a hozamok különbsége tovább nőtt, az átlagos hozamok 3,13 és 6,26 százalék között szóródtak.
Rekordott döntött a Wall Street
Vegyes képet mutattak a pénteki záráskor a fő európai értéktőzsdék, az irányadó európai részvényindex, a Stoxx 600 0,07 százalékkal csökkent a nap végére. A párizsi részvénypiacot megviselte, hogy az S&P AA pluszról AA-ra rontotta Franciaország hitelminősítését, a CAC−40 index 0,49 százalékos eséssel zárt. A francia cégek közül jól teljesített az ArcelorMittal acélgyár, amelynek árfolyama 3,38 százalékot emelkedett, veszített viszont értékéből az Alstom, amelynek 1300 ember elbocsátásával járó költségcsökkentése eleinte imponált a befektetőknek, péntek estére viszont 2,49 százalékkal kevesebbet értek a részvényei. Enyhe, 0,03 százalékos eséssel zárt a DAX. Frankfurtban a Commerzbank teljesített a legjobban, rossz napot zárt viszont a Daimler, részvényei 0,73 százalékkal estek pénteken annak ellenére, hogy a múlt héten a Mercedes eladási rekordjával kérkedett a cég. Londonban a pénteki nap legnagyobb nyertese a spanyol−brit IAG légitársaság volt, amelynek részvényei 7,99 százalékkal értek többet a nap végére, az FTSE−100 index 0,15 százalékos pluszban zárta a hetet. A milánói FTSE MIB 0,52, a madridi IBEX 0,07 százalékkal emelkedett.