Nyereségnek örülhettek az E-Star részvényesei
Jelentősen csökkenő árbevétel mellett sikerült nyereséget realizálnia a harmadik negyedéves beszámolója szerint az E-Starnak. A BÉT honlapján megjelent mérleg szerint a cégnek 18,6 millió euró bevétele volt, szemben a bázisidőszak 49,2 millió eurójával. Az árbevételből a lengyel leányvállalatra 77 százalék, a magyarra 17 százalék, míg a románra 7 százalék jut. (Ez ugyan picit több mint 100 százalék, de ez valószínűleg a rossz kerekítés hibája.) Az arányok már az első félévben is ezek voltak, így nagy változás ebben nincs. Érdekes viszont, hogy a 2,4 millió eurós tavalyi veszteség helyett most 7,5 millió euró profitot ért el a társaság. A gyorsjelentésben azt is kiemelik, hogy a legnagyobb változást a csődegyezséghez kapcsolódó tételek okozták.