A világ tőzsdéin megmutatkozó elbizonytalanodás most is éreztette hatását a Budapesti Értéktőzsdén. A legtöbb vezető részvény árfolyama visszaesett és az index is csökkent valamelyest. Igaz, mindez csupán minimális mértékű, 15 pontnál is kisebb változást jelentett az előző naphoz képest és viszonylag alacsony forgalom mellett következett be. Jellemző, hogy az előző hetek szinte minden blue chipre kiterjedő árfolyam-emelkedését követően most inkább a másodvonalbeli cégek részvényeit keresik a vevők. A londoni árfolyamok mára is csökkenést vetítenek előre, a vezető részvények árfolyamaiból számolt index a pesti záráshoz képest egy százalékkal kerültek lejjebb. A legnagyobb mennyiség a megszokott módon tegnap is a Mol részvényéből cserélt gazdát. A papír árfolyama az index értékét meghaladó mértékben csökkent és a napi árfolyamgörbe is lefele hajlott a nap végére, megelőlegezve némileg a délutánra is pesszimista hangulatot.
Gyengült a Matáv is, a papír megítélése ennek ellenére jóval stabilabbnak tűnik, bár napok óta csökkenő tendenciát mutat a jegyzése, néhány forintnál többet tegnap sem esett vissza. Szinte üdítő kivételnek tűnhet viszont az OTP részvénye, amely az előző napi esést követően - némi bizonytalankodás mellett - végül is erősödéssel zárta a napot. A 12 ezer forintos árfolyamcentrum az általánosan romló hangulat ellenére is megmaradt, igaz előző nagy esése ezt némiképp magyarázza.
Az A kategóriás részvények közül az OTP-n kívül a Richter mellett is kitartottak a befektetők. Míg az Egis és a Human árfolyama, ha minimális mértékben is, de csökkent a nap folyamán, a Richter egyértelműen emelkedett az előző naphoz képest.
Érdekes módon az eddig viszonylag csendesnek számító B kategóriában a romló hangulat ellenére határozott erősödést tudott felmutatni a NABI. A másik gépipari papír, a Mezőgép ára sem esett jelentős mértékben. Az áramszolgáltatók közül továbbra is az Elmű iránt a legnagyobb a vételi érdeklődés, az Émász piacán alig történik valami, az elmúlt hónapokban a duplájára emelkedett Démász pedig az általános csökkenést szenvedte meg.
A. A. G.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)
Elkezdte a tisztogatást Briatore: távozik az Alpine csapatfőnöke
Famin helyét a nyári szünet után várhatóan Oliver Oakes, a Hitech csapat F2-es és F3-as alakulatának vezetője veszi át a helyét.