A General Motors (GM) jelentős emelkedése a profik kedvét is meghozta az év vége előtt. Az autógyár részvényei a 2010-es tőzsdei bevezetés óta a legmagasabb szinten zárták a 2013-as évet, csak a negyedik negyedévben 13,6 százalékkal erősödtek. Az év eleje óta viszont már 12 százalékkal esett vissza az árfolyam, könnyen lehet, hogy sok hedge fund már ki is szállt a papírból. A most megjelent negyedik negyedéves adatok szerint a dallasi Hayman Capital Management több mint 4,6 millió darab GM-részvényt tartott az év végén, emellett további papírokra volt opciója. A Jana Partners ennél is komolyabb pozíciót épített ki a maga 7,9 millió darab részvényével, ráadásul nekik a harmadik negyedév végén még mindössze 400 ezer darab papírjuk volt.

A Soros Fund Manage­mentnek 4,9 millió részvénye volt az autógyártóban, emellett további 1,4 millió darabra vásárolt opciót. A harmadik negyedév végén 1,28 millió részvény és 350 ezer opció szerepelt Sorosék kimutatásában. A GM mellett a magyar származású milliárdos az amerikai bankokban bízott, hiszen a Citigroup és a JP Morgan esetében is növelte kitettségét. Az év végén 2,28 millió darab Citi-részvénye és 2,8 millió darab JP Morgan-papírja volt az alapnak, miközben szeptember végén még egyik bank sem szerepelt a portfólióban. A Bloomberg kimutatása szerint Soros alapja az izraeli Teva gyógyszergyár egyik nagy vásárlója volt a negyedik negyedévben, 5,7 millió darab részvénye 373 millió dollárt ért. Ezzel a 9,2 milliárd dolláros alap négy százaléka volt Teva-részvényekben az év végén. Az alap legnagyobb befektetése továbbra is a Microsoft-papírokban van.
A Marketwatch kiemelte, hogy a Soros Fund Management a jelek szerint továbbra is bízik az S&P−500 index emelkedésében, hiszen több mint a duplájára emelte erre vonatkozó befektetéseit. A harmadik negyedév végén még 470 millió dollárnyi emelkedésre játszó pozíciója volt Soros cégének, ez az év végére 1,3 milliárd dollárra emelkedett. Ez a teljes alap 11,1 százaléka volt, az év közepén a második negyedévben még ennél is magasabb volt az S&P aránya a portfólióban, akkor 13,54 százalékot tett ki.

A Warren Buffett nevével fémjelzett Berkshire Hathaway a negyedik negyedévben leépítette korábbi pozícióját a GlaxoSmithKline papírjaiban és beleadott a Dish Networkbe is, viszont bevásárolt a General Electric és az USG Corp. részvényeiből. Emellett Buffett cége 2,95 millió darab papírt vásárolt a Liberty Global kábelszolgáltató piacán.

A David Einhorn vezette Greenlight Capital főleg az energiaszektorban és a technológiai cégekben vásárolt be az év végén, többek között a British Petrol és a Micron Technology piacán volt aktív. Daniel Loeb, a Thirdpoint Capital vezetője főleg a haldokló mobilmárkákban látott fantáziát, jelentős bevásárlást hajtott végre a Nokia és a BlackBerry piacán is.

John Paulson esetében már nem meglepő, hogy az aranyban épít ki jelentős pozíciókat, a Paulson & Co. a negyedik negyedévben is az SPDR Gold Trust nevű ETF egyik legnagyobb befektetője volt, vagyis Paulson még mindig hisz a nemesfémben.

Szerző: Beke Károly