A Peugeot igazgatósága elfogadta a hárommilliárd eurós tőkeemelés tervét, a forrásbevonással módosulhat a francia autógyártó tulajdonosi szerkezete, a kínai Dongfeng Motor és a francia állam lehetnek az új részvények fő jegyzői − számol be róla a Wall Street Journal. A lap forrása szerint a vezérigazgató hivatalos felhatalmazást kapott a tárgyalásokra, a forrás legalább harmadát a Dongfeng és a francia állam adja majd össze, de akár az új részvények felét is lejegyezhetik. A jelenlegi legnagyobb tulajdonos Peugeot család a mostani 25,4 százalékos részesedése mellé 80-120 millió euróért venne papírokat, de így is csökkenne tulajdoni hányada. A tőkeemelés eredményeként a Dongfeng, az állam és az alapító család nagyjából egyforma arányban lehet tulajdonos az autógyárban. Hétfőn a Peugeot azt is bejelentette, hogy 2013-ban 4,9 százalékkal kevesebb autót adott el, mint egy évvel korábban. A várható részvénykibocsátás és a gyenge forgalom hatására a cég részvényei kora délutánig 7,3 százalékot zuhantak a párizsi tőzsdén.
Szerző: Beke Károly
