BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagyüzem van a régiós kötvénypiacon az év elején

Az év első két hetében több régiós ország is devizakötvényt dobott piacra, kihasználva a kedvező kondíciókat. Magyarországnak nem sürgős, azonban a jó hangulatban egy januári piacra lépés is lehetséges.

2014. január 16. csütörtök, 00:00

A volt szocialista országok az utóbbi hetekben egymás után léptek ki a nemzetközi piacra kötvénykibocsátásokkal: Románia kedden adott el kétmilliárd dollárnyi tíz- és harmincéves kötvényt, a múlt héten pedig Lengyelország és Szlovákia is euróalapú papírokat adott el. Szakemberek szerint a nagyüzem elsősorban annak köszönhető, hogy az év elején továbbra is optimista a hangulat, a legtöbb ország pedig szeretne még azt megelőzően kötvényeket kibocsátani, hogy a Fed tovább szűkítené eszközvásárlási programját. Lengyelország számára a 2014-es év könnyűnek ígérkezik, úgy tűnik, hogy az egész éves kötvénykibocsátás 50 százaléka február elejéig megvalósulhat − mondta a Euromoney bécsi konferenciáján Bogdan Klimaszewski, a lengyel pénzügyminisztérium adósságkezelőjének igazgatóhelyettese.

Enache Jiru a román pénzügyminiszter-helyettes is úgy nyilatkozott, hogy a 2014-es finanszírozási szükséglet sokkal könnyebben teljesíthető lesz, mint a 2013-as. Noha a keddi kibocsátással az ország fedezte idei devizaszükségletét Liviu Voinea a költségvetésért felelős miniszter Bécsben azt mondta, hogy románia még az első féléveben piacra lép egy euróban denominált 10 éves lejáratú kötvénnyel is. A másodlagos kötvénypiacon a 2020 kifutó román keurókötvények hozama 0,13 százalékkal 3,67 százalékra esett.

Az idei év viszonylag kedvező piaci hangulattal kezdődött. A befektetők 2013 második felében már a Fed eszközvásárlásának csökkentésére koncentráltak, talán túlságosan is ez került a fókuszba − mondta a bécsi konferencián a Bloomberg tudósítása szerint Rob Whichello, a BNP Paribas szakembere.

A Bloomberg adatai szerint a régió tíz országának finanszírozási szükséglete 63 milliárd euró 2014-ben, ez húszmilliárddal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy 2014 finanszírozási szempontból könnyebb lesz, mint az előző év, néhány ország számára lehetnek nehéz pillanatok − mondta a Bloombergnek Abbas Ameli-Renani, a Royal Bank of Scotland elemzője. Szerinte a befektetők most főleg azoknak az országoknak a kötvényeiben látnak fantáziát, melyek az utóbbi években stabilizálták gazdaságukat, ennek tudja be a román kibocsátás sikerét is.
Magyarországnak nem sürgős a devizakötvény-kibocsátás 2014-ben, mivel tavaly novemberben kétmilliárd dollár értékben adott el papírokat az ÁKK, melyek már az idei évet finanszírozzák. A kedvező hangulatot látva azonban sokan úgy gondolják, hogy az év elején jöhetne egy újabb kibocsátás. Töröcskei István ÁKK-elnök a Euromoney-konferencián nem vetette el teljesen egy januári kibocsátás esélyét, azt hangsúlyozta, hogy a piaci feltételeket vizsgálva döntenek majd. Az adósságkezelő múlt heti tájékoztatása szerint ez évben még mintegy 3,3 milliárd eurónyi devizakötvény kibocsátását tervezi Magyarország.

Szerző: Beke Károly

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet