BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Drágább kávéra és gabonára érdemes az idén spekulálni

A hideg amerikai tél miatt januárban a gáz árára érdemes figyelni, amit tavasszal a gabonafélék piaca vált fel. A nyáron pedig a kávé lehet a sztori felfelé.

2014. január 16. csütörtök, 00:00

Az árupiacok idei évét a tőkepiacokhoz hasonlóan elsősorban a Fed politikája határozhatja meg, vagyis az lesz jelentős hatással, hogy mikor és milyen mértékben csökkentik a pénznyomtatás mértékét. Ezen belül is elsősorban a dollár erősödése lehet hatással az árupiaci termékek döntő többségére − véli Pálffy Gergely, a Buda-Cash árupiaci elemzője. Ugyanakkor fontos azt is látni, hogy javuló amerikai makrokörnyezetre kell számítani − főleg a belső fogyasztás lesz erős − és javulhatnak a kínai számok is, főleg az ipar területén. Márpedig ezek a tényezők szintén hatással lesznek például a nemes- és a színesfémekre. Az arany és ezüst esetében ugyanakkor a dollár erősödése és a pénznyomtatás visszafogása miatt nagy tér nem lehet felfelé − véli Pálffy, aki szerint ugyan a következő két-három hónapban még mehet felfelé az arany az 1270−1280 dolláros szintekig, de az év egészét nézve inkább a lecsorgás lehet az irány. Az ezüstnél is hasonló a helyzet, a következő hetekben ugyanakkor még 25−30 centet emelkedhet a 20 dolláros szintről az árfolyam.

Ugyanakkor az ipari fémek esetében már lehet okot találni az áremelkedésre. Ez a kínai ipar magára találásának tudható be, Pálffy szerint ugyanakkor fantázia elsősorban a rézben lehet, a legnagyobb potenciált e fém esetében látják az ár emelkedésében. Itt ugyanis a jelenlegi 7280 dolláros értékről akár 7350−7400 dollárig is elmehet az árfolyam.

A Buda-Cash szakértője szerint az energiahordozókban is lehet fantázia, amennyiben az egész évet vizsgáljuk. Ennek az az oka, hogy lassan a háztartások fogyasztása is növekedésnek indulhat és a beruházások is élénkülhetnek a világban. Mindez a keresletet élénkítheti, és ez arra ösztönözheti az árupiaci alapokat, hogy felülsúlyozzák e termékeket a portfólióikban. Főleg igaz ez a WTI olajra, de elmondható ugyanez a földgáz és a Brent esetében is. Ugyanakkor a következő két hónapban még elképzelhető, hogy a jelenlegi szintekről csökken az olaj ára, ami a WTI esetében 88 dollár körüli szintet jelenthet a jelenlegi 95 dollárról. A Brentnél hasonló a helyzet, 106,40 dollárról 102,5 dollár környékéig csökkenhet az ár, ami jó beszállót jelenthet az év hátralévő részére.

Persze nagyon fontos azt is látni, hogy a dollár mozgása kiszámíthatatlan egyelőre, ami nagyban befolyásolhatja e termékek ármozgását, ugyanez igaz a soft termékek esetében is, ahol az időjárás mellett a politikai események is jelentős hektikusságot okozhatnak. Ezek figyelése nagyon nehéz, így e termékeknél érdemesebb a technikai elemzésekből kiindulni − véli Pálffy. Igaz ez a kakaóra és a kávéra is. E termékeknél a Buda-Cash szakértője a szója esetében lát jó kereskedési lehetőséget, azonban itt a technikai kép alapján az ár esésére érdemes szerinte játszani, annak ellenére, hogy a fogyasztás bővülése e termékeknél is inkább a drágulást segíthetné. Ugyanakkor a technikai kép alapján a jelenlegi 1306 dolláros vékánkénti ár várhatóan 1100−1150 dollárig eshet − véli Pálffy. Van azonban e termékeknél még egy érdekes kérdés, mégpedig a letét alakulása, ugyanis ez általában dollárban van meghatározva, ami a dollár erősödésével egyre nagyobb megterhelést jelenthet azoknak, akiknek ehhez vásárolniuk kell amerikai devizát, ráadásul a letéti követelményeket is gyakran változtatják ilyen esetekben, amelyek már a múltban is megmutatták, hogy jelentős árfolyammozgást tudnak indukálni.

A kávé és a kakaó a nyáron lehet érdekes fundamentális szempontból − mondta a Napi Gazdaságnak Vetter Péter, a Solar Capital üzletkötője. Fundamentális alapon az elmúlt időszak ármozgásai alapján a kávé árát felfelé, a kakaóét pedig lefelé várják. Vetter szerint ugyanis a kávé ára már jó ideje egy lefelé mozgó trendben van, ami valószínűleg a termelőknél a termőterületek csökkentését hozhatja magával. A kínálati oldal szűkülése pedig magával hozhatja az árak esését. Jelenleg azonban inkább a gázra érdemes figyelni a Solar szakértője szerint. A rendkívül hideg, fagyos amerikai időjárás miatt ugyanis sokan spekulálnak arra, hogy emelkedik a gáz ára. Igaz, ez már október óta így van, és azóta érdemi emelkedés nem történt, de januárban újra feléledhetnek ezek a remények. A tél végével pedig a gabonafélékre lesz érdemes odafigyelni a Solar szakértője szerint. A hideg idő miatt már most is vannak spekulációk arra vonatkozóan, hogy ez mennyiségi és minőségi károkat is okozhat a búza és a kukorica esetében, azonban tavasszal már pontosabb adatokat tudhatunk. Ráadásul a búza ára már így is nagyon nyomott szinten van, könnyen jöhet egy felpattanás.

Szerző: Deák Bálint

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet