Közel 240 milliárd jüan (8700 milliárd forint) a Huawei világszintű árbevétele 2013-ban, ez 8,6 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbi eredményeket. A Magyarországon is jelen lévő kínai távközlési óriásvállalat az elmúlt esztendőre vonatkozó nem auditált pénzügyi jelentéséből az is kiderül, hogy az üzemi eredmény mintegy 40 százalékkal, 29 milliárd jüanra (1050 milliárd forintra) emelkedett.
A sencseni központú vállalat a világ második számú gyártója a telekommunikációs eszközöket tekintve, külön az okos telefonok piacára szűkítve a kört pedig harmadik a sorban. Teljes árbevételének 37 százaléka a világ vezető telekommunikációs szolgáltatóinak kiszolgálásából, illetve szoftverek gyártásából és forgalmazásából származott tavaly. A profitnövekedést a mobiltelefont használók számának növekedésén túl a 3G és 4G hálózat dinamikus terjedése is elősegítette. A kínai vállalat 2018-ig egyébként az 5G kiépítésére 600 millió dollárt szán.
A világszerte 140 országban 150 ezer embert foglalkoztató Huawei az idei évnek további 10 százalékos bővülés reményében vágott neki, kiemelten fontos területként megjelölve a mobiltelefonok értékesítésének növelését, pedig az elmúlt évben globálisan nem kevesebb mint 52 millió készüléket adott el. Okos telefonjai elsöprő népszerűsége most még csak Kínában tapasztalható, a nemzetközi színtéren csekély a piaci részesedése (5,1 százalék) a Samsung (35,2), illetve az Apple (13,4) mögött.
Szerző: Gyöngyösi Balázs
