A BlackRock szerdán megegyezett a New York-i főügyésszel arról, hogy a jövőben nem készíti el elemzői felmérését. Az alapkezelő korábban a hivatalos publikáció előtt ismerte a felmérés adatait, melyek tudatában kereskedhetett. A megállapodás szerint a BlackRocknak ki kell fizetnie az eljárás 400 ezer dolláros költségét, emellett viszont nem sújtották további bírsággal. A cég elemzői felmérése korábban a világ legbefolyásosabb befektetőit, brókercégeit, befektetési bankjait fedte le, a BlackRock egy kérdéssort küldött el a résztvevőknek, melyben elsősorban a befektetési politikájukról, a nyomon követett cégekről nyilatkoztak.
A céget elsősorban azért támadták, mert a felmérés készítőjeként annak megjelenése előtt ismerhette az eredményeket, és azok függvényében kereskedhetett. A tapasztalatok pedig azt mutatták, hogy a számok publikálása akár jelentős piaci mozgásokat is hozhatott bizonyos esetekben. Az ügyész megállapításai szerint a BlackRock több jogszabályt is megsértett a felméréssel kapcsolatban, a cég azonban ezt nem vallotta be, de nem is cáfolta. A társaság szóvivője mindössze annyit mondott, hogy mindent megtettek az adatok nem megfelelő felhasználása ellen. Tavaly júliusban a Thomson Reuters jelentette be, hogy felfüggeszti a Michigani Egyetemmel közös fogyasztói bizalmi indexének publikálását, miután hasonló vádak érték a céget.
Szerző: Beke Károly
