BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Élre állt az emelkedésben a BUX index

2014. január 10. péntek, 00:00

Erejét fitogtatta csütörtökön a magyar tőzsde, főleg a Richter és az OTP vezényletével. A napot amúgy az európai börzék is pluszban kezdték, délutánra azonban elfogyott az erő, főleg az ECB elnökének beszédét követően. Pedig sok újdonság nem hangzott el, így inkább a pénteki amerikai munkanélküliségi adat miatt lehettek óvatosabbak a befektetők. Erre utal, hogy a vezető amerikai indexek is eséssel indították a napot. A BUX azonban nem sokat törődött ezzel, a kereskedés végére ugyanis napi csúcsára emelkedett az index.

Érdekes volt, hogy a vezető részvények közül a Mol volt a leggyengébb láncszem, a záró szakasz előtt még mínuszban állt az árfolyama. A zárásban végül 0,5 százalékos pluszban, 14 350 forinton állt meg az értéke a kurd olajexport elindulását hivatalosan is bejelentő társaságnak. A gyengeségben talán az játszhatta a szerepet, hogy az olaj ára lefelé tartott csütörtökön.

Szárnyalt viszont az újabb rezsicsökkentéssel leginkább érintett Magyar Telekom, a befektetőket, úgy látszik, nem izgatta, mi lesz az energetikai üzletággal. Az árfolyam ugyanis közel 2 százalékkal, 313 forintra emelkedett. Szintén jól szerepelt az OTP, amelyet vélhetően a szárnyaló európai bankszektor húzott fel magával. A bankrészvény értéke 1,8 százalékkal, 4336 forintra nőtt csütörtökön. A legtöbbet azonban a Richter emelkedett a nagy papírok közül, a 4520 forintos záróár ugyanis 3 százalékos pluszt jelentett egy nap alatt.

A BUX így valósággal szárnyalt a vezető tőzsdékhez képest, 1,6 százalékkal, 18 986 pontra emelkedett. A decemberi határidős lejárat már nem volt ennyire optimista, a 19 300 pontos érték csak 1,1 százalékos növekedést takart.

A kisebb részvények közül a választások nyomtatványainak előállítását elnyerő Nyomda 1 százalékkal, 606 forintra nőtt, míg a Synergon az új online-pénztárgép-rendszere engedélyezésének a hírére 3 százalékkal, 280 forintra emelkedett.

Szerző: Deák Bálint

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet