Néhány kisebb cég már közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését, azonban a fontos számok sora a hét közepén indul a Monsanto publikációjával. A Dow Jones index harminc komponense közül korábban rendre az Alcoa gyorsjelentése jelentette a szezon kezdetét, azonban az alumíniumipari társaság 2013-ban kikerült az indexből, így most az American Express jövő hétfői közzétételével dördül el a startpisztoly a Dow-tagok között.
December végéig 94 tőzsdei vállalat jelzett előre az elemzők által vártnál rosszabb negyedik negyedéves eredményt, 2006 óta nem volt ennél több pesszimista cég − derül ki a FactSet adataiból. Mindössze tizenhárom vállalat tett közzé az elemzői várakozásoknál kedvezőbb iránymutatást, ez rekord alacsony szám. Vagyis a fentiek alapján a cégek az elmúlt hét év legrosszabb eredményszezonjára készülnek.
Az összesítés szerint főleg az egészségügyben, a kiskereskedelemben és a technológiai szektorban jelen lévő vállalatok pesszimisták a negyedik negyedéves eredményekkel kapcsolatban, többek között a Starbucks menedzsmentje is az elemzőknél rosszabb számokat vár. John Butters, a FactSet elemzője úgy véli, hogy elsősorban az amerikai kormányzat októberi kéthetes leállása rontotta a várakozásokat. Egyelőre bizonytalanok az előrejelzések azzal kapcsolatban, milyen hatással volt a vállalati szektorra a politikai vita, ezért sok társaság óvatosságból közölhetett gyenge előrejelzéseket. Ez azonban Buttlers szerint nem jelenti azt, hogy rosszul fognak sikerülni a gyorsjelentések, hiszen a harmadik negyedévben például a cégek 84 százaléka felülmúlta saját korábbi becslését, az elmúlt öt év átlagában pedig 71 százalék volt a felülteljesítők aránya.
Az elemzői várakozások egyébként fokozatosan romlanak, hiszen tavaly szeptember végén még közel tízszázalékos eredménynövekedést vártak a negyedik negyedévre, ez a legfrissebb felmérések szerint 6,3 százalékra csökkent. Butters szerint a pénzügyi szektor produkálhatja a legnagyobb profitnövekedést, az energiaipar viszont a leggyengébb láncszem lehet. A bankoktól 24,2 százalékos eredménynövekedést várnak a szakemberek, az energiacégek profitja viszont nyolc százalékkal eshet. Jól szerepelhetnek a várakozások szerint az iparvállalatok és a telekommunikációs cégek is, mindegyik körben 14 százalék lehet az eredménynövekedés az egy évvel korábbihoz képest.
Az árbevételt tekintve a FactSet összesítése szerint az információs és telekommunikációs szektor kilátásai a legjobbak, az elemzők 3,9 százalékos forgalomnövekedést várnak. Érdekesség, hogy a bankok ebben a sorban az utolsó helyen végeztek 10,2 százalékos becsült forgalom-visszaeséssel. Mindez azt jelenti, hogy a pénzügyi szektorban nem a növekvő bevétel, hanem az egyszeri tételek, például részvény-visszavásárlások okozták a profit emelkedését.
Az S&P−500 index minden cégét figyelembe véve 0,3 százalékos bevételnövekedést becsülnek az elemzők a negyedik negyedévre, tavaly szeptember végén az év utolsó három hónapjára még 0,9 százalékos bővülést vártak.
A szerdai kezdés után az igazán sűrű napok a jövő héttől jönnek, hiszen néhány nap alatt megismerhetjük például az összes amerikai nagybank eredményét, melyeket a piac mindig kiemelt figyelemmel kísér.
Szintén a jövő hét második felében indul a nagy technológiai cégek jelentési szezonja az Intel és a Google számaival, majd a sokak által várt Apple január 23-án jelent. A cég esetében a negyedik negyedéves eredmény a karácsonyi szezon szempontjából lehet érdekes, hiszen tavaly szeptemberben debütált a két új modell, az iPhone 5S és az iPhone 5C.
| Cég | Időpont | Cég | Időpont | |
| Monsanto | január 8. | Apple | január 23. | |
| Alcoa | január 9. | McDonald's | január 23. | |
| American Express | január 13. | Microsoft | január 23. | |
| Morgan Stanley | január 13. | Starbucks | január 23. | |
| JP Morgan | január 14. | Procter & Gamble | január 24. | |
| Wells Fargo | január 14. | Ford | január 27. | |
| Bank of America | január 15. | Merck | január 27. | |
| BlackRock | január 16. | AT&T | január 28. | |
| Citigroup | január 16. | Yahoo | január 28. | |
| Goldman Sachs | január 16. | Amazon | január 29. | |
| Intel | január 16. | Boeing | január 29. | |
| General Electric | január 17. | ExxonMobil | január 30. | |
| január 20. | MasterCard | január 31. | ||
| Johnson & Johnson | január 21. | Mattel | január 31. | |
| Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés | ||||
Szerző: Beke Károly
