Intő jel lehet a forint esetében az év első két napján látható gyengülés és kockázatkerülés, ami akár a kezdete is lehet egy piaci átpozicionálásnak − véli Bámli Károly, a Commerzbank devizakereskedője. Kockázatokból az idén sem lesz hiány − véli Bámli Károly. Továbbra is napirenden van ugyanis a devizahitelek ügye, míg a másik fontos esemény a parlamenti választás lesz, annak ellenére, hogy a jelen állás szerint a kormányzó erők győzelmének csak a mértéke kérdéses, azonban a kampány milyensége és az elhangzó ígéretek okozhatnak meglepetéseket. A fundamentumok megítélése ugyanakkor alapvetően pozitív, bár az államadósság GDP-hez viszonyított szintje nem csökken a kívánt mértékben. Amennyiben azonban valóban beindul a gazdasági növekedés, és az említett kockázatok kimenetelét is megtudjuk, akkor akár ismét nyugodtabb időszak következhet. Az év végi 296-os szintekről ugyanakkor hétfő reggelre már 299 közelébe gyengült az euró, és napközben a 300-as szintet is megközelítette, ahol azért lehet egy kis megálló. A másodlagos állampapírpiacon a stagnáló három hónapos lejárat mellett enyhe hozamcsökkenés volt látható. A különböző lejáratok 1−3 bázisponttal csökkentek, így az átlagos hozamszint 2,85 és 6,23 százalék között mozgott.
Szerző: Deák Bálint
