Az elmúlt több mint negyven év legjobb teljesítményét mutatta 2013-ban a japán Nikkei index, azonban a Nomura elemzői szerint nincs vége az emelkedésnek, 2014 is a szigetország részvénypiacáról szólhat.
Kedden 16 297 ponton zárta az évet a Nikkei 225 index, ez 53,7 százalékkal volt magasabb, mint 2012 végén. A kimagasló teljesítmény mögött elsősorban a kormány és a jegybank gazdaságösztönző politikája áll, mely gyengítette a jent, a jórészt exportra termelő japán vállalatok pedig profitáltak ebből.
A Nomura elemzői szerint ha nem is a tavalyihoz hasonló mértékben, de 2014-ben is folytatódhat az emelkedés, az év végére 18 ezer pontig kapaszkodhat a mutató. A brókercég szakemberei szerint ebben az évben 19 százalékos egy részvényre jutó eredmény (EPS) várható a japán piactól, ez világviszonylatban is a legjobb lehet. A japánokat az európai tőzsdék követhetik 14 százalékos EPS-mutatóval.
A Nomura elemzői szerint a Nikkei emelkedése 2014-ben sem éri el csúcsot, ha sikeres lesz az Abenomics névre keresztelt ösztönző politika, akkor 2018-ra az index elérheti a 25 ezer pontot.
Szerző: Beke Károly
