Szokatlanul változatos volt a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán. A befektetők döntéseit egyrészt a közelgő hosszú szünet előtti pozíciózárások határozták meg, másrészt a CECE index átsúlyozása okozott nagyobb forgalmat és elmozdulásokat − főleg a záró szakaszban (erről lásd külön cikkünket). A BUX 0,92 százalékos csökkenéssel zárt az OTP és a Richter gyengébb teljesítménye miatt, így az index 18 459 ponton búcsúztatta a hetet.
A bankpapír heves kilengéseket produkált napon belül. A 4200 forintos nyitást követően még délelőtt 4115 forintig ereszkedett, amiben szerepet játszott az a lapinformáció, mely szerint a kormány mai ülésén a devizahitelek törlesztőrészletének csökkentéséről készül határozatot hozni. Délutánra a bankpapír magához tért és 4210 forintig emelkedett, majd − feltehetően a CECE index átsúlyozása miatt − nagy volumenű eladásokkal 4100 forintra nyomták le, ami 2,6 százalékos gyengülést jelent. A Mol 14 390 és 14 585 forint között ingadozott, és tízforintos pluszban, 14 500-on zárt. Az OTP-hez hasonlóan nagyot esett viszont a Richter, amelynél a nap végén felerősödő eladások ugyancsak az indexátsúlyozók eladásaira utalnak. A gyógyszerpapír végül 112 forinttal csütörtöki árfolyama alatt, 4325 forinton fejezte be a kereskedést, ez 2,5 százalékos gyengülés.
Ellentétes pályát futott be a Magyar Telekom, amelynek piacán délután jelentek meg erőteljesebb vevők és a szabad szakasz végére 309−310 forintig húzták föl. A záró szakasz során túl nagy lett volna az elmozdulás, ezért volatilitási szakaszt, majd kézi beavatkozást jelentő extra volatilitási szakaszt tartott a BÉT a részvényben, így 316 forintos záróár alakult ki, kiemelkedő, négymilliárdos forgalom mellett. Az indexátsúlyozás másik két nyertese, a CIG és az Appeninn 4,6, illetve 7,8 százalékos emelkedéssel, 249 és 237 forintos árfolyamon fejezte be a napot.
Szerző: Molnár Gergely
