Különösebb izgalom nélkül oldalazott a forint árfolyama pénteken, miután csütörtökön gyengült az árfolyam és letesztelte a 300-as eurószintet. Pénteken azonban már 299 alatt töltötte a napot a forint. Az árfolyam alakulásában a Fed döntésén túl a jegybanki inflációs várakozásnak is szerepe lehetett, a 2,4 százalékról 1,3 százalékra csökkentett jövő évi érték ugyanis meglepte a piacot, mivel annak háttere nem teljesen látható. Ezek alapján, mivel továbbra sem várható inflációs nyomás a gazdaságban, ha lassabb ütemben is, de további kamatvágásokra lehet számítani − véli Bámli Károly, a Commerzbank devizakereskedője. Kérdés azonban, hogy a 3 százalék alatti alapkamat mellett hogyan alakul majd a forint és egyéb eszközök árfolyama, ha valóban folytatódik az eszközvásárlások csökkentése és a jövő év elején visszatér az élet a piacokra − teszi hozzá az üzletkötő. Csordogálva erősödött viszont tovább a dollár a reggeli órákban, de ezzel együtt is áttörte az 1,3650-es szintet. Igaz, ez nem tartott sokáig, a délután felfelé módosított amerikai GDP-növekedési adat után 1,37-ig szaladt el pillanatok alatt az euró, részben korrigálva az előző napi veszteségét. Bámli Károly szerint nagyobb mozgásra a jövő év elején lehet számítani, bár ezt akár a technikai szintek elérésekor is produkálhatja az árfolyam a stop-loss szintek elérése miatt.
Szerző: Deák Bálint
