Bár csak jövő szeptemberben jártak volna le a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) 2009-ben kibocsátott átváltható Richter-kötvényei, a vagyonkezelő már most visszavásárolta azokat és új sorozatot bocsátott ki. A két kötvény közötti kamatkülönbözeten évi közel kétmilliárd forintot spórolhat meg az MNV még úgy is, hogy 70,8 millió euróval többet bocsátott ki az új sorozatból. A most kiváltott kötvények ugyanis 833 millió euró értékben voltak a piacon és 4,4 százalékos éves hozamot fizettek, ezt váltotta ki az állam 903,8 millió eurónyi új ötéves papírral, melyekre már csak 3,375 százalékot fizet. Vagyis amíg korábban évi 36,7 millió euró kamatot fizettek a kötvények után, ez most 30,5 millióra csökken. Azzal, hogy a lejárat előtt majdnem egy évvel "leváltották" a kötvényeket, egyévi kamatkülönbözetet megspórolt az MNV, ami 6,1 millió euró. Persze a lépés elsődleges oka valószínűleg nem ez volt, hanem egyrészt az, hogy a lejárat után a kötvényeket Richter-részvényekre lehetett volna váltani, így nem akarták megvárni a lejáratot, másrészt a jelenlegi likviditásbőségben könnyebb volt keresletet biztosítani a kötvényekre, ahogy azt a közelmúltban kibocsátott magyar dollárkötvények esetében is tapasztalhatta az állam.
Szerző: Beke Károly
