BUX 131232.13 -0,41 %
OTP 40960 0,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kihullhat az adu ász a horvátok kezéből INA-ügyben

Ha jogerősen is megnyeri a múlt pénteken indult pert Hernádi Zsolt, a Mol első embere, akkor jó eséllyel lesöprik a horvátok adu ászát az INA-ügyben. Szakértők szerint a horvátok biztos nem hagyják ennyiben a dolgot − kérdés, van-e még ütőkártya a kezükben.

2013. december 10. kedd, 00:00

Rendkívül jól járhat a Mol, ha megnyeri Hernádi Zsolt azt a magánvádas pert, amelyet az olajtársaság korábbi vezető jogtanácsosa, Bánhegyi Ilona indított a cég első embere ellen azzal, hogy a Mol-részvénycsomagja jelentős értékvesztést szenvedett el az elmúlt időszakban − véli szinte az összes ügyhöz közel álló szakember. A Mol korábbi vezető jogtanácsosa ugyanis azért indított pert, mert szerinte a Mol első emberének a vesztegetési ügye miatt jelentősen csökkent részvényeinek az értéke. A vádindítvány szerint a pótmagánvádló, tehát a Mol korábbi vezető jogtanácsosa 2013. július 11-én tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Mol vezetője ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség 2013. július 16-án a feljelentést elutasította arra hivatkozva, hogy a cselekmény nem bűncselekmény. A pótmagánvádló viszont panaszt nyújtott be a Legfőbb Ügyészség Kiemelt és Katonai Ügyek Főosztályára, azonban a Legfőbb Ügyészség ezt a panaszt is elutasította. A pótmagánvádló ezután a vádindítványában terjesztette elő, hogy 2008 óta rendelkezik változó darabszámú Mol-részvénnyel, melynek piaci értéke 2011-ben bruttó 600 millió forint volt.

A sajtóból tudta meg
Mint Mol-részvényes, a hazai és nemzetközi sajtóból értesült arról, hogy a horvát hatóságok gyanúja szerint a vádlott 2008-ban megállapodott az akkor hivatalban lévő horvát miniszterelnökkel: 10 millió euró fejében hozzásegíti a magyar vállalatot ahhoz, hogy az befolyásoló részesedést szerezzen a horvát INA olajtársaságban, illetve ahhoz is segítséget nyújt, hogy az INA veszteséges gázüzletágát a horvát állam átvegye az INA-tól.

Szintén a sajtóból értesült Hernádi vádlója arról, hogy a Zágráb Megyei Bíróságon büntetőeljárás folyik a volt horvát miniszterelnök és a vádlott ellen is. A volt jogi vezető azt sérelmezi, hogy minderről nem tájékoztatta a Mol a részvényeseket, holott a részvények árfolyamára ezek jelentős kihatással voltak. Ugyanis arra a hírre, hogy a horvát hatóságok a vádlott kihallgatása ügyében kiadatási jogsegélykérelmet terjesztettek elő, a Mol-részvények árfolyama 4 százalékot esett, ami a pótmagánvádlónak 24 millió forint kárt okozott. Márpedig ez a vádlott magatartásával összefüggésben keletkezett. Ezen túlmenően a Mol vagyonában 5 millió euró értékcsökkenés következett be. A pótmagánvádló álláspontja szerint a nyomozó hatóság a feljelentését elutasító döntése több szempontból megalapozatlan, többek között azt sérelmezi, hogy a nyomozó hatóság a döntés meghozatalakor nem szerezte be a horvát hatóság által az elmúlt években feltárt bizonyítékokat, iratokat, illetve bizonyos gazdasági szakkérdések eldöntéséhez gazdasági-elemzői, igazságügyi könyvszakértői, illetve tőkepiaci szakismerettel rendelkező szakértő kirendelésére is szükség lett volna. A pótmagánvádló a fentiek alapján vesztegetés nemzetközi kapcsolatban bűntettével, jelentős kárt okozó csalás bűntettével, és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja Hernádi Zsoltot.

Gyors döntésre számítanak

A múlt hét péntekén Hernádi Zsolt kihallgatásával már meg is kezdődött a tárgyalás, ahol Hernádi Zsolt, a korábbi álláspontját megerősítve, elmondta: alaptalanul vádolták meg a horvátok. Zamecsnik Péter, Hernádi ügyvédje pedig a Napi Gazdasággal azt közölte, bíznak abban, hogy megnyerik ezt a pert, és mivel Horvátországban gyakorlatilag ugyanezekben az ügyekben kezdeményezték a vizsgálatot, ezért amennyiben ez sikerül, akkor kezdeményezni fogják a nemzetköz körözés érvénytelenítését. Ez nem automatikus folyamat, de nagy valószínűséggel egy jogerős magyar bírói döntés alapján sikerülni fog. Addig azonban nem tanácsolja Hernádi Zsoltnak, hogy elhagyja Magyarországot, ha ugyanis például Norvégiába utazna a Mol vezetője − emelte ki −, az azt jelentené, hogy ott kénytelenek lennének elfogni, és a horvátoknak kiadni. Zamecsnik lapunknak elmondta, várhatóan ez még egy-két hónapig így marad, reményei szerint azonban az ügy évekig nem fog elhúzódni, hiszen nem egy bonyolult esetről van szó. Zamecsnik, hangsúlyozottan a saját véleményét elmondva, azt is közölte: szerinte a horvátok nemtelen eljárása Hernádi ellen csak egy próbálkozás arra, hogy ingyen elvegyék a Mol INA-részvényeit. A bíróságon az ügy február 19-én folytatódik.

Az INA-ügyet is befolyásolhatja

Bár a Molnak hivatalosan semmi köze a perhez, mégis óriási lehetőség a számára, hogy jól keveredjen ki a cég első számú vezetője abból az ügyből, amelybe a horvátok sodorták. A magyar bíróság döntését ugyanis valószínűleg el kell fogadnia minden uniós tagországnak, márpedig a hazánkban lefolytatott eljárások már korábban is kimondták, hogy Hernádi nem bűnös. Ráadásul ebben az ügyben még egyszer nem lehet majd Hernádit a bíróság elé citálni. Így minden adott, hogy egy kedvező ítélet esetén a horvátok egyik legfőbb fegyvere hatástalannak bizonyuljon, azonban hogy ez mennyiben hathat a két cég közti tárgyalásokra, az még kérdéses. Az elemzők többsége szerint az ügy érdekes ugyan ebből a szempontból, de még elemezni kell a helyzetet. A részvény árfolyamára a hír egyelőre nem volt hatással, de ez nem is csoda, hiszen az alapvető problémán az ügy nem változtat − véli Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője. Ráadásul a horvátok biztosan megpróbálják majd az ügyet folytatni jogi úton is, kérdés, lesz-e elég ütőkártyájuk ehhez − az egyik ászukat ugyanis ezzel a lépéssel talán semlegesíteni tudja a Mol.

Szerző: Deák Bálint

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet