Vegyesen teljesítettek a vezető részvények pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. Az új kereskedési rendszer első éles napján 9,8 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, a BUX pedig 0,35 százalékos csökkenéssel, 18 463 ponton zárt.
A nap első felében visszafogott volt a kereskedés, vagy legalábbis többeknek annak tűnt, miután az internetes kereskedési felületeken nem mindig az látszott, ami a tőzsdén történt. A legtöbb szolgáltatónál egy-két óra alatt - vagy legkésőbb délutánra - helyreállt a rend, így a nap második felében a forgalom is felpörgött.
Az OTP részvényeivel bonyolították magasan a legnagyobb forgalmat, a bankpapír ötmilliárd forint értékben cserélt gazdát tovább csökkenő áron. Kezdetben még 4300 forint fölött is születtek rá kötések, de az első óra után visszaesett és 4250 forint körül ingadozott, majd 4255 forinton, 0,8 százalékos csökkenéssel zárt. Az OTP-t a délután optimistává váló nemzetközi hangulat sem tudta magával ragadni, alighanem a Kúria közelgő döntése előtti kivárás és a múlt héten megjelent, nem túl pozitív elemzések tartották vissza a vevőket.
A Mol pénteken már meg sem próbálta megostromolni a 14 200−14 250 forintos szintet, a kereskedés inkább 14 ezer forint körül zajlott, majd az utolsó órában az eladók kerekedtek felül és végül 1,7 százalékos mínuszba, 13 750 forintra ütötték le az árfolyamot. Ezzel egyelőre a sokak által várt pozitív fordulat lekerült a napirendről.
Nagyon szépen teljesített a Magyar Telekom, az osztalék elmaradásának hírére csütörtökön még szép számmal jelentkező eladók péntekre mintha elfogytak volna, a vételi oldal viszont továbbra is erős maradt. Az árfolyamot egy felminősítés is segítette, így kétszázalékos pluszban, 293 forinton zárt a papír.
Viszonylag nagy forgalom mellett 4560 forintra emelkedett a Richter, miközben a tőzsdén utolsó napját töltő Egis papírjai 9 millió forgalom mellett 27 710 forinton vonultak le a parkettről.
Szerző: Molnár Gergely
