BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jóváhagyta a parlament a lengyel nyugdíjreformot

A lengyel parlament, a szejm alsóháza pénteken elfogadta a nyugdíjpénztári vagyon részleges államosításáról szóló törvényt. Ezt követően már csak a felsőház és Bronislav Komorowski államfő jóváhagyása kell ahhoz, hogy február elején bevonhassák a portfóliókba tartozó állampapírokat.

2013. december 9. hétfő, 00:00

A szavazáson szűk többséget kapott a kormány javaslata, a képviselők 232:216 arányban bólintottak rá az intézkedésre. A döntés értelmében a lengyel állam a tizennégy magánnyugdíjpénztár eszközeinek 51,5 százalékát veszi magához, ez többnyire állampapírokat jelent. Ezzel a GDP-arányos államadósság egy csapásra 9,2 százalékkal csökken a pénzügyminisztérium becslései szerint. Az Európai Bizottság szerint így 2014 végén a GDP 51 százaléka lehet a lengyel államadósság az idei 58,2 százalék után. Az egyszeri intézkedés mellett 2016-tól a pénztárak nem fektethetnek állampapírokba. Az ügyfeleknek négy hónapjuk lesz arról dönteni, hogy a megváltozott körülmények között a pénztárak tagjai akarnak-e maradni, illetve a törvénytervezet értelmében 2016-ban mindenki felülvizsgálhatja döntését.

A szavazás előtt Donald Tusk miniszterelnök azzal érvelt, hogy az állampolgárok nyugdíj-megtakarításai nagyobb biztonságban lesznek az erre kijelölt állami alapnál, kevésbé lesznek kitéve a pénzügyi piacok viharainak.

Az ellenzék elsősorban azt kifogásolta, hogy a parlamentnek mindössze három napja volt a javaslat megtárgyalására, így hiába nyújtottak be több mint ezer módosító javaslatot. Egy november elején készült felmérés szerint egyébként a lengyel lakosság 53 százaléka ellenzi a tervezett lépést. A lépés ellenzői arra készülnek, hogy ha a köztársasági elnök is aláírja a törvényt, akkor az alkotmánybírósághoz fordulnak. Komorowski egyébként valószínűleg alá fogja írni a dokumentumot, hiszen néhány hete úgy nyilatkozott, hogy a nyugdíjpénztárak átalakítására szükség van az ország pénzügyi biztonsága érdekében. A pénteki szavazáson a nemmel voksoló ellenzék azt is kifogásolta, hogy a néhány hete kinevezett új pénzügyminiszter, Mateusz Szczurek nem jelent meg a parlamentben, pedig szívesen emlékeztették volna arra, hogy minisztersége előtt elemzőként bírálta a nyugdíjpénztárak átalakítását. A minisztérium szóvivője szerint Szczurek épp a 2014-es költségvetés jövő heti bemutatására és az Európai Unió pénzügyminisztereinek találkozójára készült a szavazás időpontjában. A felsőház a tervek szerint ezen a héten szavaz a tervezetről.

Október végén a lengyel nyugdíjpénztárak összesen 303,4 milliárd zloty (99 milliárd dollár) értékű eszközt kezeltek, ebből 131,1 milliárd volt részvényekben, 125,8 milliárd pedig kötvényekben.

A kormány a jövő évi büdzsébe beépíti a pénztáraktól érkező egyszeri forrást, az Európai Bizottság novemberi prognózisa szerint ennek köszönhetően a GDP 4,6 százalékának megfelelő többlet lehet a költségvetésben.

Szerző: Beke Károly

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet