Az utóbbi napokban kezdtek gyülekezni a sötét felhők a forint felett, hétfőn 304 fölé szaladt az euró jegyzése, majd ezt kedd reggel is megismételte. Napközben aztán javítani tudott a magyar deviza, a kereskedés második felében 302,25-nél állt a jegyzés, ami bő fél százalékkal volt alacsonyabb a hétfőinél. A régiós devizák közül csak a román lejben volt komoly mozgás, mely fél százalékkal gyengült annak hatására, hogy hirtelen bizonytalanná vált az IMF-hitelprogram sorsa az államfő ellenkezése miatt.
A nemzetközi piacokon ismét az euró erősödéséről szólt a nap, kedd délutánra megint 1,36 közelébe emelkedett az euró/dollár árfolyam. A befektetők a csütörtöki ECB-kamatdöntésre figyelnek elsősorban, kérdés, hogy a jegybank ígéretéhez híven bevet-e további eszközöket az infláció növelése és az euró gyengítése érdekében.
A magyar kötvények esetében a három hónaposak aukciója nem okozott meglepetést, hiszen a tervezett mennyiség kelt el, gyakorlatilag stagnáló hozam mellett. A másodpiacon sem voltak komoly mozgások, 1−3 bázisponttal folytatódott a hozamok lemorzsolódása, a sorból csak a három hónapos jegyzés 9 bázispontos emelkedése lógott ki.
Szerző: Beke Károly
