Idén nyáron a szokásosnál többször vélték Wall Street-i kereskedők és elemzők a tőzsdei adatokban a baljós nevű Hindenburg-óment felfedezni. A sűrű júliusi és augusztusi észlelések kezdik nyugtalanítani a befektetői közösséget, hiszen a lezuhant német léghajóról elnevezett tőzsdei jelenség a piac összeomlását vetíti előre.
A Hindenburg-ómen arra utal, amikor a piacon látszólag minden rendben van, a tőzsdei indexek emelkednek, azonban számos részvény gyengeséget mutat. A New York-i értéktőzsdén akkor áll fenn az ómen, ha az 52 hetes csúcson és az 52 hetes mélyponton lévő részvények aránya legalább 2,8, ha az NYSE összesített index magasabb, mint 50 nappal korábban, ha a piac belső erejét mutató McCellan-oszcillátor negatív, és ha az 52 hetes csúcson lévő részvények száma nem több, mint az 52 hetes mélypontok kétszerese. Ha ezek a jelek 30 napon belül kétszer is megjelennek, a hívők szerint 40 napon belül esés várható a piacon. Ezt arra alapozzák, hogy ilyen esetben a piacon nincs egy egységes irány, egyszerre nő a zuhanó és emelkedő részvények száma, ami valamilyen komoly változást vagy összeomlást vetít előre.
A drámai nevű technikai indikátor sok sajtót kapott a nyáron, ugyanis hatvan napon belül tizenegyszer jelent meg az ómen. Hasonló sűrű észlelések előzték meg a 2007-es pénzügyi válságot és a dotcom-buborék kipukkadását. A Financial Times által idézett veterán kereskedő szerint az 1980-as évek óta nem volt olyan nagy eladási hullám, amelyet ne előzött volna meg a Hindenburg-ómen felbukkanása.
Szkeptikusok szerint azonban a mostani jelek nem árulnak el túl sokat a tőzsde alakulásáról, mert a most mélyponton lévő papírok többsége fix hozamú értékpapír, így nem érdemes pánikba esni a nyári hírek miatt. Az indikátort megalkotó Jim Miekka szerint viszont az elmúlt hónapok adataiban akkor is sok baljós árny lenne látható, ha a fix hozamú papírokat kivesszük a számításból. Akár jó az indikátor, akár nem, az biztos, hogy a sok vitát kavart észlelések után nem egy kereskedő és elemző fog elgondolkodni azon, hogy minden rendben van-e a piacon.
