Az FTSE−100 0,9, a DAX 1,6, a CAC−40 1,3 százalékos pluszban zárt, a Stoxx Europe 600 indexe 1,2 százalékot erősödött, a periférián pedig az FTSE MIB 2, az IBEX−35 1,3 százalékos nyereséget ért el. A londoni parkett kéthavi csúcson zárt. A piacokon uralkodó pozitív hangulatra segítettek rá az európai és amerikai jegybankok részéről elhangzott laza monetáris politika fennmaradására utaló kijelentések, illetve erős kínai és európai BMI-k, valamint amerikai makroadatok fűtötték a befektetői optimizmust.
A bankok a legjobban teljesítők között voltak: a Société Générale 10,4 százalékot rallyzott, miután bejelentette, hogy a második negyedéves profitja több mint duplájára nőtt és a következő két éves kilátásait is megerősítette. A Lloyds Banking Group 8,1 százalékot ugrott, miután az első félévben nyereségbe fordult a pénzintézet, a Danske Bank 9,3 százalékot drágult, miután várakozásokat felülmúló nettó profitot ért el a második negyedévben.
A vesztesek oldalán a Royal Dutch Shell 4,4 százalékos mínusszal állt, miután 60 százalékot esett a második negyedéves profitja. A BMW árfolyama is csökkent, 1 százalékkal, az ArcelorMittalé pedig 3,7 százalékkal került lejjebb.
A tengerentúlon nagy hajrával indult a nap. Nyitáskor a DJIA több mint 100 pontos emelkedéssel, az S&P−500 pedig 1700 pont fölött indított. A lendületet az adta meg, hogy ötéves mélypontra javult az új munkanélküli-kérelmek szám, illetve az, hogy az ISM index kétéves csúcsra emelkedett. A pénzügyi szektor volt az egyik húzóágazat: a Bank of America 2,3, a Citigroup 1,6, a Goldman Sachs 2,1, a Morgan Stanley 2,6, a JP Morgan Chase 1,5 százalékos nyereségben állt. Lapzártánkkor a Dow 0,7, az S&P−500 és a Nasdaq pedig 1 százalékos pluszban állt.
