Az APA csütörtökön kiadott jelentésében egy neve elhallgatását kérő, magas rangú Mol-illetékesre hivatkozott. A magyar forrás közlése szerint nem került le a napirendről az INA többségi részvénycsomagjának átvétele, azonban ha ez nem sikerül, akkor a magyar cég eladhatja meglévő pakettjét.
A horvát kormány szeretné megváltoztatni a Mollal kötött részvényesi szerződést. E célból felállítanának egy politikusokból és szakértőkből álló tárgyalódelegációt − írta az osztrák hírügynökség. A horvát kormány a tárgyalások vezetésével Ivan Vrdoljak gazdasági minisztert és Mladen Pejnovicot, az állami vagyonkezelő igazgatóját bízta meg. \"Az INA jóval sikeresebb vállalat is lehetne annál, amilyen most. Erről akarunk tárgyalni a Mollal\" − jelentette ki Ivan Vrdoljak egy kormányülésen. A miniszter véleménye szerint a tárgyalásokon vállalatvezetési, költségcsökkentési és nyereségmegosztási kérdéseket kellene megvitatni, valamint foglalkozni kellene szénhidrogén-feltárási és -kitermelési kérdésekkel, a finomítói és a kiskereskedelmi üzletággal, valamint a gáz kereskedelmének kérdéseivel.
Szollár Domokos, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója az MTI-vel közölte, a társaság szóbeszédet nem kommentál. Általánosságban kifejtette, a Mol évek óta abban érdekelt, hogy megoldást találjon a meglévő vitás ügyekben, kérdésekben. Így van ez most is, rendezni kívánjuk közös ügyeinket, de ésszerű határidőn belül − tette hozzá Szollár.
