A Goldman Sachs Asset Management jelentősen növelte kitettségét az európai részvények irányában, várakozásaik szerint ugyanis véget érhet a recesszió a kontinensen. Az amerikai befektetési bank hónapok óta jelentősen, 4 százalékkal felülsúlyozza az európai részvényeket a portfólióiban az MSCI All Country World indexhez képest, azonban az elmúlt időszakban ezt tovább növelte, egészen 8 százalékig − írja a Financial Times.
Az európai gazdaság évek óta a mélypont körül ingadozik, azonban most néhány jel arra utal, hogy el tud rugaszkodni − indokolta a döntést Eddie Perkins, a cég befektetési igazgatója. Szerinte a Markit legutóbbi adatai arra utalnak, hogy júliusban az eurózóna gazdasága növekedést volt képes elérni.
A Goldman elemzői számos olyan európai céget találtak, leginkább a gyógyszeripari és az energetikai szektorban, amelyek értékeltségüket tekintve mintegy 50 százalékos diszkonttal forognak a tőzsdén, s ez nem indokolt − tette hozzá. Eközben a lap szerint a többi nagyobb alapkezelő cég egyelőre nem követte a Goldmant az európai papírok felülsúlyozásában. A Russel Investments például csak kismértékben növelte az európai részvények súlyát, semlegesre emelve azokat az eddigi alulsúlyozásról. A Deutsche Asset & Wealth Management közlése szerint elképzelhető, hogy a második félévben enyhén javít az európai részvények besorolásán, azonban felhívta a figyelmet, hogy számos cég még mindig csak magas költségekkel tud forrást bevonni, illetve hiteleit refinanszírozni, különösen igaz ez a perifériaországok kis- és közepes méretű vállalataira.
