Soha nem látott magasságokba emelkedett az amerikai befektetők vételi kitettsége, legalábbis az egyik felmérés adatai szerint. Az amerikai aktív alapkezelők szövetségének heti felmérése szerint tagjai körében az S&P 500-as részvényindex irányában nettó 104 százalékra emelkedett a portfóliók vételi pozicionáltsága, ami azt jelenti, hogy az átlagos portfóliómenedzser immár tőkeáttételes long pozíciókat épített ki a kezelt alapokban. A felmérést 2006 óta készíti el hetente egy alkalommal a szövetség, s eddig a legszélsőségesebb érték, amelyet pozitív irányban felvett a mutató, 99,9 százalék volt, 2007. január első hetében.
A felmérés eredményei sokszor jó kontraindikátornak bizonyulnak a piaci fordulók előrejelzésében − a lokális piaci csúcsok az amerikai részvénypiacon leggyakrabban 80-85 százalék feletti, míg a mélypontok 10 százalék alatti értékeknél szoktak kialakulni. Ez érthető, hiszen ha már az összes piaci szereplő pozíciói egy irányban vannak kiépítve, akkor már nem nagyon lesznek újabb belépők, akik kereslete vagy kínálata tovább tudná hajtani az árfolyamokat az adott irányba.
