Holnap kamatmeghatározó ülés lesz a jegybanknál, a várakozás szerint ismét negyed százalékponttal csökken majd az alapkamat. Ezt tükrözi a rövidebb futamidejű állampapírok piaci helyzete is, ahol egyértelműen be van árazódva a várható további folyamatos kamatcsökkentés. A három hónapos diszkontkincstárjegy aukciós átlaghozama 5,43 százalék volt a múlt héten, négy ponttal magasabb maximum mellett. (Az alapkamat egyelőre 5,75 százalék). A két leghosszabb kötvénysorozat piacán azonban némi pesszimizmus mutatkozik: az erős évkezdet után itt hamar visszakerültek a hozamok a jóval hat százalék feletti tartományba. Ezzel ismét meredekké vált némiképp a hozamgörbe.
A január az új kötvénysorozatok kibocsátásának ideje: az évkezdet kiváló alkalmat nyújt az adott futamidőt megtestesítő referenciapapírok lecserélésére. A hagyományos, fix kamatozású sorozatok körében új három- és ötéves sorozat debütált, 2016/D, illetve 2018/A néven. (Egyelőre még csak az aukciókon, a referenciahozamokat még a régi benchmark-kötvények alapján számítják, de hamarosan átveszik ezek helyét az újak.) A múlt héten a két új sorozat mindegyikéből már a második aukcióra került sor, 5,61, illetve 5,9 százalékos átlaghozamok mellett. Különösen a rövidebb sorozat volt népszerű, ebből mennyiséget is emeltek, s a nem kompetitív értékesítés is teljes sikert hozott.
Újabb változó kamatozású sorozat is a piacra került, s ezzel megduplázódott, azaz egyről kettőre emelkedett az ilyen típusú kötvények száma (nem számítva a prémium államkötvényeket). A 2019/B sorozatú kötvény kamatozása a három hónapos diszkontkincstárjegyek aukciójának átlaghozamához kötött, a konstrukció megegyezik a már közel három éve piacon lévő 2015/B-jével. Ez a kötvény a változó kamatozásnak szóló kezdeti befektetői averziók után mára már egyértelműen megtalálta helyét a piacon: egyfajta rétegigényt elégít ki, s noha az aukciókon kisebb mennyiségek kerülnek piacra, arra stabil kereslet mutatkozik. A premier során 94,43 százalékos átlagos nettó árfolyam, illetve ennél hét ponttal magasabb maximum alakult ki.
Elfogyott a lakossági befektetőknek értékesített prémium államkötvény kiemelkedő kamatozású sorozata, a 2017/I. Ebben komoly szerepet játszhatott, hogy sokan a kibocsátása idején hasonlóan kiemelkedő konstrukciójú 2015/J kötvény január 11-én esedékes kamatát ebbe a sorozatba fektették be újra. Az új ötéves sorozat viszont − érthető módon − lényegesen gyengébb kondíciókkal indul. A 2018/I kötvénynél az infláción felüli kamatprémium már \"csak\" 3 százalék, az induló kamat pedig éves szinten 8 százalék, míg a korábbi sorozatnál ezek az értékek 4, illetve 9,5 százalék voltak. Az induló kamatnak azonban most csekélyebb jelentősége van, mert az új sorozat első kamatfizetése nem a kibocsátástól számított egy év után történik, mint eddig ez jellemző volt, hanem április 25-én, így ekkor a kamatláb is megváltozik. Érdekes, hogy az első, tört évi kamatfizetés javában az értékesítési időszakban fog történni, hacsak ez utóbbit nem zárják le addig. Így aki befektetése könnyű áttekinthetőségét preferálja, vásárolhat rögvest a kamatfizetés után. Ennek az az előnye is megvan, hogy akkor már ismert lesz az új kamatláb, azaz jobban látszik majd, mennyire vonzó hosszabb távra a kötvény.
