BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csalódást okozott a Citi és a BofA

Az eszközállomány alapján második és harmadik legnagyobb amerikai bank, a Bank of America és a Citigroup gyorsjelentéséből is kiolvasható, hogy a nagy gondokkal küszködő pénzintézetek még sokáig vergődni fognak.

2013. január 18. péntek, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jelentősen elmaradt a várakozásoktól a Citigroup tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentése − az első, amelyet az új vezérigazgató, Michael Corbat vezetésével adtak ki −, de így is sikerült felülmúlni az egy évvel korábbi számokat. Az elemzők által várt 96 centes egy részvényre jutó nyereség helyett mindössze 38 cent jött össze (összesen 1,2 milliárd dollár), amit elsősorban a részvényenként 27 centet lefaragó pereskedéssel kapcsolatos költségek, valamint a 21 centet rontó vállalatátalakítási leírás rombolt le. A Reuters szerint ez volt az egymást követő harmadik alkalom, hogy a Citi negyedik negyedéves gyorsjelentése több mint 20 százalékkal maradt el a várakozástól. A bevétel 8,7 százalékkal, 18,7 milliárd dollárra javult, ami a magára találó kereskedési részlegnek köszönhető. Az új vezérigazgató szerint a szabályozás és a versenytársak jelentette problémákon még hosszú ideig nem lesz úrrá a pénzintézet.


Napi grafikonok

A Bank of America tavalyi utolsó negyedére csúnyán rányomta bélyegét az az összesen több mint ötmilliárd dollárt kitevő büntetés, amit a különböző jelzáloghitelekkel kapcsolatos megállapodások keretében ki kellett fizetnie a banknak. Többek között emiatt esett a bank profitja éves összevetésben 63 százalékkal, 732 millió dollárra, amiből 3 centes EPS adódik (ez minimálisan jobb a piaci várakozásnál). Az új jelzáloghitelek viszont jól hoztak a BofA-nak, éves összevetésben 42 százalékot javítottak az új ingatlanhitelek folyósításán; a rossz hitelekre képzett céltartalék egy részének feloldása 900 millió dollárral segítette az eredményt. A válságban a legtöbbet szenvedő pénzintézet vesszőfutása azonban távolról sem ért véget, továbbra is számos perben fenyegeti tetemes kártérítési kötelezettsége.

A befektetőknek mindenesetre nem tetszettek a jelentések, lapzártánk idején mindkét papír mínusz 2,7 százaléknál állt.

Kasnyik Márton
Kasnyik Márton

Ez is érdekelhet