A délelőtti pluszok ebédidőre teljesen elolvadtak a Budapesti Értéktőzsdén, de aztán késő délután ismét jött a feltámadás a két legnagyobb pesti részvény gyorsjelentése közötti napon. Pluszban, 19 ezer forint felett kezdte a napot a budapesti részvénykosár indexe, majd innen ismét felfelé haladt tovább, egészen a napi csúcspontot jelentő 19 122 pontig; itt azonban némi elbizonytalanodás következett, és egészen nulláig hullott vissza a BUX. Négy óra körül újabb fordulattal meredek emelkedés következett, így végül 19 078 ponton, félszázalékos emelkedéssel pihent meg szerda este a pesti tőzsde indexe − annak ellenére, hogy a forint gyengült, a jelentősebb európai tőzsdéken pedig komoly esés következett be, ráadásul még Matolcsy György esetleges MNB-elnöki kinevezéséről is pletykáltak. A forgalom az átlag alatti volt, ami különösen az elemzők szerint jó gyorsjelentést felmutató Mol esetében meglepő. Az olajpapírra mindössze másfél milliárd forint értékben születtek kötések, miközben a jegyzés 0,7 százalékos esés után 18 600 forinton állt meg (igaz, a nap elején még 18 880 forinton is voltak kötések). A gyorsjelentésének közzététele előtti órákban úgy tűnt, a befektetők sokat várnak az OTP számaitól: a bankrészvény 1,7 százalékkal, 4166 forintra emelkedett, de az eladók csak nem akartak megjelenni. Forgalom szempontjából a dobogó harmadik fokára az Egis hágott, amely több mint 2 százalékkal, 16 800 forintra zuhant − az esést nagyobb déli eladások válthatták ki. Ezzel ellentétesen mozgott a Richter, amely végül 2 százalékos emelkedés után egészen 40 615 forintig erősödött. A Magyar Telekom alacsony forgalom mellett 1 forintot vesztett értékéből, 411 forinton zárt. A Rába fél százalékot emelkedett negyedéves számai közzététele után.
