Az Európai Unió vezetői arról tárgyalnak, hogy egy évvel elhalasszák a jelenleginél szigorúbb Basel III-as banki tőkekövetelmények bevezetését − értesült a Bloomberg magukat megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva, ami jókora rallyt indított el az európai bankrészvényeknél. Az értesülés súlyát csökkenti, hogy a hírügynökség információi szerint a ciprusi EU-elnökség, valamint az Európai Parlament törvényhozói − tehát nem éppen az európai politika nehézsúlyú szereplői − tárgyaltak arról, hogy fél vagy egy évvel elhalasztják a néhány bankra meglehetősen komoly többletköltségeket terhelő követelmények bevezetését. A csúszást az is indokolja, hogy az európaiak a bázeli követelményeknél is szigorúbb, a bónuszokra, az osztalékfizetésre és több más kérdésre kiterjedő szabályozást vezetnének be. A Société Générale listája szerint tavaly év végén egészen komoly európai pénzintézetek is nagy hátrányban voltak a tőkekövetelmények szempontjából: a Deutsche Bank és a Crédit Suisse 2,8 százalékponttal, a Banco Santander pedig 2 százalékponttal maradt el a kockázattal súlyozott eszközök és a saját tőke arányának új előírásától.
